Érdemben nőttek a fizetések
A reálkereset az év első nyolc hónapjában az árszínvonal 2,7 százalékos növekedése mellett 5,6 százalékkal nőtt éves szinten - közölte honlapján a KSH. Az állami szférában még átlagosan többet lehetett keresni, de a magánszférában gyorsabban nőttek a fizetések
Augusztus végéig a bruttó átlagkeresetek 7,8, a nettó átlagkeresetek 8,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 167 200 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 156 200 forintot kerestek, míg a bruttó átlagkereset 194 800 forint volt a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknál. A versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 8,4, a költségvetési szférában dolgozóké 7 százalékkal nőtt egy év alatt; ez nemzetgazdasági szinten 7,8 százalékos növekedést jelent.
A nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 110 200 forint volt, ezen belül a fizikai foglakozásúaké 81 100 forint, a szellemi foglalkozásúaké 143 600 forint volt. A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 176 200 forint volt, ami 8 százalékos éves növekedést jelent: a munkajövedelem kereseten felüli része az év első nyolc hónapjában átlagosan 5,1 százalék volt.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma az időszakban átlagosan 2 millió 789 ezer volt, 0,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az idén az év első nyolc hónapban a költségvetési szférában 1,7 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 0,4 százalékkal nőtt a létszám.
Jövőre fordul a trend
A megszorítások és az infláció megugrása miatt 2006-ban és 2007-ben biztosan nem számíthatunk a reálbérek növekedésére nemzetgazdasági szinten. Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium azóta elbocsátott államtitkára a múlt héten úgy fogalmazott, hogy a következő két évben biztosan nem nőnek a reálbérek, míg a miniszterelnök is többször közölte: az elmúlt évek gyors, és a gazdaságilag nem indokolt reálbér-növekedéséből valamit vissza kell adnia a lakosságnak.
A Magyar Nemzeti Bank szeptemberi prognózisában 2007-ben 7 százalékos infláció mellett 4,4 százalékos bruttó átlagkereset-emelkedést prognosztizál, vagyis a reálbérek 2,6 százalékkal csökkennek. 2008-ban a jegybank már 0,3 százalékos, alig érezhető reálbér-emelkedése számít.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?