Eredménytelenül záródott a tárgyalás Ferihegyen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHétfőn délelőtt ismét eredménytelenül folytatódtak a tárgyalások a Budapest Airport (BA) vezetése és a két sztrájkoló ferihegyi szakszervezet között. A ferihegyi megbeszélés napirendjén a Fővárosi Munkaügyi Bíróság december 23-i döntése is szerepelt, amelyben a bíróság kimondta, hogy a szakszervezetek 12 sztrájkkövetelésből 8 jogellenes - közölte Szollár Domokos, a BA szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Szollár Domokos hangsúlyozta: a BA által 2008. december 18-án egyoldalúan aláírt megállapodás megnyugtatóan rendezi valamennyi, a munkavállalók számára fontos és lényeges kérdést. A ferihegyi repülőtér üzemeltetője továbbra is kötelezőnek tartja magára nézve a dokumentumban szereplő valamennyi vállalást, amelyek nemcsak a négy jogszerű kérésre, hanem valamennyi, a bíróság által jogellenesnek ítélt követelésekre is válaszokat kínálnak a dolgozóknak - olvasható a közleményben.
A BA ígéretet tett bizonyos kérdések rendezésére
A BA képviselője emlékeztetett: a munkáltató által aláírt szerződésben a társaság vállalta, hogy a munkarendekről rendelkező kollektív szerződés hatályát 2009. április 30-ig kitolja, és 2009. január 5-től intenzív tárgyalásokat kezdeményez egy új szerződésről. A cég ígéretet tett továbbá egyebek mellett arra is, hogy változatlanul megtartja a jelenlegi cafeteria-rendszert, nem vezeti be az osztott munkaidőt, fenntartja a jelenlegi végkielégítés és a rendkívüli munkavégzésre járó pótlék mértékét, valamint egy éven belül megszünteti az azonos munkakörök közötti bérfeszültséget.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és az RDSZSZ közös közleményében ultimátumnak nevezte a "BA által lobogtatott dokumentumot". A munkáltató ajánlata a kollektív szerződés egyoldalú felmondásán túl többek között 30 százalékos bércsökkenést és kiszámíthatatlan munkarendet jelent a legnehezebb feladatokat ellátó dolgozóknak - olvasható a szakszervezetek közleményében. Az érdekképviselők kiemelik: a reptéri munkavállalók a hétfői tárgyaláson is kérték a görög sztrájktörők elküldését, valamint az általuk javasolt két munkaügyi közvetítő bevonását a tárgyalásokba. A munkáltató félrevezető fogásai miatt a szakszervezetek kezdeményezik az egyeztetések jegyzőkönyvben történő rögzítését, valamint szorgalmazzák a sajtó képviselőinek beengedését a tárgyalásokra - fűzték hozzá. A ferihegyi repülőtér forgalma szombat hajnaltól teljesen zavartalan, a 2A és a 2B terminál után ugyanis december 27-én az 1-es terminál is megnyitotta a kapuit.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?