Esküt kell tenniük a pedagógusoknak, ha tanítani akarnak
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője szerint a végrehajtási rendelet tervezete újabb kérdéseket vet fel, ahelyett, hogy a korábbiakat megválaszolná.
Az új pedagógus életpálya törvény végrehajtási rendeletének tervezete (röviden: Púétv.), azaz a státusztörvény szerint jövő év május 31-étől csak akkor tölthetnek be pedagógus munkakört a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkezők, ha felsőoktatási intézményben esküt tettek – írja a Népszava. A tervezet csütörtök éjjel került ki a Belügyminisztérium oldalára. Az nem derül ki a szövegből, hogy pontosan mire kell majd esküdniük a tanároknak. A Népszava szerint a tervezetből nem derül ki, hogy a pontos bérek megállapításához szükséges szempontokat a munkáltatók hogyan alkalmazzák, csak széles sávokban határozta meg a pedagógusoknak adható bérek mértékét.
A tervezetben a gyakornokok bérét egységesen bruttó 440 ezer forintban határozták meg, ez kedvezmények nélkül nettó 292 ezer forint, tehát egy pályakezdő gyakornok bére 30 ezer forinttal lesz magasabb, mint egy Pedagógus I. fokozatba tartozó, több éve a pályán lévő tanár fizetésének alsó határa.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet a lapnak azt mondta, hogy a végrehajtási rendelet tervezete újabb kérdéseket vet fel, ahelyett, hogy a korábbiakat megválaszolná. Nagy Erzsébet szerint az illetmények megállapítása teljesen szubjektív lesz és a bérezésben minden a munkáltatókra lesz bízva.
A rendelet lehetővé tenné, hogy a hetedik és nyolcadik évfolyamban az integrált természettudomány tantárgyat biológia, fizika vagy kémia szakos tanárok is taníthassák. Tehát ha a tantárgy oktatásához csak egy biológiatanár áll rendelkezésre, neki fizikát és kémiát is kell majd tanítania. Emellett a tervezet arra is lehetőséget ad, hogy amennyiben egy munkakör betöltésére nincs megfelelő végzettségű tanár, maximum öt évig tanárként foglalkoztatható az is, akinek van valamilyen természettudományos felsőfokú képzettsége (például biológus, kémikus, matematikus).
fotó: unsplash
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 2 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?