kapubanner for mobile

Esztergomi csetepaték: révbe ér-e a Suzuki busza?

A botrányba fulladt decemberi tüntetést a Suzukinál a szakszervezet alapítása követte január 13-án, jelenleg pedig a testület bővítése és bírósági bejegyzése van terítéken. Az mfor.hu azt próbálta kideríteni, mi jöhet ezután.

Az már önmagában is állandó gyomorgörcsre ad okot egy dolgozó számára, ha munkahelyén nincs kollektív szerződés. Bizony ez történt a Suzukinál is, állítja Párma Zsolt, a cég egyik munkatársa, aki 13 év után "csapott az asztalra", és vette kezébe a munkások érdekképviseletének aktív szervezését, így a szakszervezet alapítását.

Titkos a névsor

Úgy véli: a munkavállalók nagy része szíve szerint csatlakozna a kezdeményezéshez, de fél állása elvesztésétől, illetve az év végi juttatások megvonásától. Mivel - Párma szerint - nem alaptalan aggodalmuk, ezért "szigorúan titkos dokumentumként" kezeli a szakszervezetbe belépő tagok névsorát. Egyetlen esetben, az érintett írásban benyújtott kérelme ellenében hozható nyilvánosságra az illető kiléte, az is kizárólag a szakszervezeti tagdíj bérből való levonása okán.

A díj beszedése egyelőre még várat magára, hiszen nemrég készült csak el a szakszervezet előirányzott programja, melyben - a kollektív érdekvédelem megteremtése mellett - nagy hangsúllyal szerepel a szabályok betartása, valamint a jóléti és szociális ellátás színvonalának emelése. Közvetve pedig egy kompromisszumokon nyugvó, kölcsönösen előnyös munkakapcsolat megteremtését tűzték ki célul.

60 nap várakozás

E dokumentum megléte is szükséges a szakszervezet hivatalos működésének alapfeltételét jelentő bírósági bejegyzéshez, ami szintén a jövő zenéje. Az anyagot ugyanis csak január 23-án küldték el az illetékes szervhez, és a bírálati idő legjobb esetben is hatvan nap. Addig is a szakszervezet megerősítésére és bővítésére fókuszálnak Pármáék.



A januári alakuló ülés - egy buszban (Forrás: MTI) Mint ismert, a decemberi demonstráció keltette "botrány" kirobbanása után az érdekek védelmezőjének szerepét a Liga Vas- és Fémipari Szövetsége vállalta magára, mely eredetileg 68 taggal - ami a dolgozói összlétszám tíz százaléka - alakult meg.

Ez a szervezet hívta életre - a nagy médiavisszhangot kiváltott buszos akció keretében - a gyár 38 munkavállalójával az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezetét, melynek taglétszáma mára eléri a százat. Az ennek hatására fellépő láncreakció pedig újabb tagok belépését serkentve akár ezer fősre is felduzzaszthatja a létszámot, legalábbis a szervezők szerint.

Az világosnak tűnik, hogy most a dolgozók foglalkoztatását elősegítő törvény megszegése miatt robbant a bomba, az viszont nem tisztázott, miért nem alakult eddig szakszervezet. Ennek hátterében összetett probléma áll.

.
1. oldal: 60 nap múlva hivatalosan is megalakulhat
2. oldal: Mit kíván a szakszervezet? Tekintse meg mellékletünket!

< elöző | 1 | 2 | következő >
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek