Év végéig jelentkezzen OKJ-s képzésre az, aki olcsóbban akar tanulni
Heteken belül jelentősen megváltozik az államilag elismert szakképzések rendszere. Az OKJ-s kurzusok száma a felére csökken, időtartama és ára viszont jelentősen nő. A vizsgakövetelmények szabályozása még hiányos. A cél a színvonal emelése - írja az origo.hu internetes oldal.
Jövő január 1-jétől a korábbi 1300-ról 600-ra csökken az OKJ-s (vagyis az Országos Képzési Jegyzékben szereplő) szakképzések száma, a másik, a kötelező minimum óraszám pedig párhuzamosan nő. Vagyis elképzelhető, hogy amelyik képzés megmarad, a mostani 6-8 hónap helyett két év alatt lehet csak elvégezni.
A több évig tartó képzéssel viszont az a probléma, hogy a munkáltató nem biztos, hogy megvárja a leendő dolgozót - véli Bársony Csaba, a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. oktatási igazgatója, aki szerint most a felnőttképzéstől idegen óraszámokat alakítottak ki. Nem veszik figyelembe, hogy más korosztály, más motiváltsággal tanul, saját pénzéből, munka mellett.
A KIT Országos Szakképzési Hálózat OKJ-kért felelős munkatársa úgy véli, nagy valószínűséggel a tanfolyamok is drágulni fognak. A munkaügyi központok által beiskolázott álláskeresők magasabb költségeit az állam állja majd.
"Nagyon sokba került az államnak 1301 képzés fenntartása; mert ha valamelyikre, mondjuk, csak egy ember jelentkezett, ugyanúgy le kellett gyártani a vizsgatételeket, és a szakmai- és vizsgakövetelményeket (úgynevezett szvk-kat) is karban kellett tartani. Ezt nem akarta tovább finanszírozni az állam" - mondta az origo.hu oldalnak egy neve elhallgatását kérő köztisztviselő, aki részt vett a rendszer átalakításában.
origo.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?