Évi 20 ezerrel több mérnök kellene a németeknek
Egyre nagyobb problémát jelent a német gazdaságnak a mérnökhiány. A diplomázókon felül évi 20 ezer fővel több új mérnökre lenne szükség, így tíz éven belül 200 ezer fős is lehet a hiány. A német politika könnyítene a külföldi szakemberek bevándorlásán. A hiány a pályakezdői fizetéseket is feljebb hajtja: évi 10 millió forintnak megfelelő euró kapható a startnál.
A jövőbeli munkaerőpiaci trendeket előrejelző bonni intézet (IZA) szerint a német gazdaság egyik legnagyobb munkaerő-problémája a mérnökhiány. A szakmai szervezetek 40 ezer és 50 ezer közé teszik a betöltetlen álláshelyek számát, ám a növekvő igények és a műszaki egyetemen, főiskolán diplomázók csökkenő száma miatt évi 20 ezerrel nőhet a rés. Villamosmérnöki területen például 2006-ban 15 ezren kezdték meg tanulmányaikat, 15 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.
A munkaerőigény következtében a pályakezdők fizetése emelkedik. Egyetemi diplomával villamosmérnökként évi bruttó 40 800 és 49 200 eurót (10-12 millió forintot) lehet keresni nagyobb cégeknél. Kettő-öt év munkatapasztalattal a fizetés 43 800-60 600 euró közé nő. A problémát felismerve Annette Schavan oktatási miniszter a külföldi szakemberek könnyebb bejutására tett javaslatot.
(jobpilot.hu)
A munkaerőigény következtében a pályakezdők fizetése emelkedik. Egyetemi diplomával villamosmérnökként évi bruttó 40 800 és 49 200 eurót (10-12 millió forintot) lehet keresni nagyobb cégeknél. Kettő-öt év munkatapasztalattal a fizetés 43 800-60 600 euró közé nő. A problémát felismerve Annette Schavan oktatási miniszter a külföldi szakemberek könnyebb bejutására tett javaslatot.
(jobpilot.hu)
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?