Ezek a legjobban fizetett szakmák Magyarországon – Van, ahol a 3 milliós fizetés is elérhető
Tavaly 64-re emelkedett az olyan szakmák száma, ahol átlépte az egymilliót a bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint.
A Világgazdaság a KSH adatai alapján azt gyűjtötte össze, mik a legjobban fizetett szakmák az országban és mekkora összegeket lehet ezekkel keresni.
A 460 foglalkozás közül tavaly is a légi forgalmi irányítók álltak a lista első helyén. 2024-re már 3 millió fölé emelkedett a bruttó átlagkeresetük, 3 421 980 forintra. 2023-hoz képest 28 százalékkal, 750 ezer forinttal nőtt a bérük.
Ezúttal is a második helyen állnak a légijármű-vezetők, illetve hajózómérnökök 3 135 069 forintos bruttó átlagkeresettel. A harmadik helyen a törvényhozók, miniszterek és államtitkárok állnak, miután átlagkeresetük 300 ezer forinttal 2 263 869 forintra emelkedett 2023-hoz képest. A negyedik helyen az szakorvosok állnak, akik átlagosan kétmillió forint fölött keresnek. Az ötödik helyen foglalják el a pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetői, utánuk következnek a sorban az informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetői.
Míg 2023-ban csak 46 szakmában lépte át az átlagfizetés az egymilliót a bruttó átlagkereset, tavaly már 64 ilyen volt. Ilyenek például:
- Sportoló 1 664 793 forint
- Általános orvos 1 396 114 forint
- Bíró, bírósági fogalmazó 1 284 582 forint
- Mentőtiszt 1 230 354 forint
- Gépészmérnök 1 042 545 forint
A lista másik végén a nád- és fűzfeldolgozó, seprű-, kefegyártó foglalkozás áll, ők havonta 218 567 forintot vihettek haza. Előttük álltak a kubikosok, akik 282 494 forinttal a harmadik legrosszabb keresetűek voltak, valamint a konyhai kisegítők és a piaci árusok, előbbi 320 996 forintot, utóbbi bruttó 312 800 forintot vihetett haza havonta 2024-ben.
VG
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 2 hete
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 2 hete
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 2 hete
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 2 hete
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 3 hete
- A teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete szektoronként - grafikon 3 hete
- Bértáblák 2026 3 hete
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 4 hete
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 1 hónapja
- Az egy főre jutó évi nettó jövedelem háztartástípusok szerint 1 hónapja
- Táppénz 2026-ban: Kinek jár, mennyi ideig és hogyan számolják? 1 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig