Ezért mennek a magyarok brit egyetemekre
A Milestone Intézet felmérése szerint a vezető brit egyetemeken tanuló magyar diákok többsége tanulmányi és majdani munkavállalási okokból ment külföldre, írja a jobline.
A diákok által adott válaszokból kiderül, hogy többségük kifejezetten jól érzi magát odakint, és elégedett mind a tanulmányok minőségével, mind a társasági élettel. Sokat elárul, hogy a 116 megkérdezettből mindössze ketten nem ajánlanák másoknak a külföldi továbbtanulást.
A magyar fiatalok azért választották továbbtanulásuk helyszínéül a brit egyetemeket, mert ott jobbnak tartja a tanulmányok minőségét, és sok magyar fiatal gondolta, hogy a legjobb brit egyetemeken szerzett diploma birtokában több munkalehetősége adódik majd.
De fontos szempont a diákközpontú egyetemi oktatás, és minden negyedik fiatal döntését befolyásolta a brit típusú diákhitel lehetősége.
A kutatásban résztvevő diákok a külföldi egyetemi léttel teljes mértékben elégedettek, vagy elégedettek, be tudtak illeszkedni.
A kiutazás előtt a diákok majdnem fele tartott attól, hogy gondjai adódnak majd az angol nyelvvel, azt már csak a negyedük mondta, hogy ténylegesen szembesült is ezzel. A tanulók 76 százaléka pedig csak alig vagy egyáltalán nem küzd nyelvi gondokkal.
Jobline

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?