Ezt tervezi Fellegi Tamás utódja
A nemzeti fejlesztési miniszteri posztra Orbán Viktor Németh Lászlónét, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgató-helyettesét és igazgatóságának belső tagját jelölte, akinek nagy tervei vannak.
Kijelentette, hogy személyes ügyének érzi a közlekedésbiztonság javítását, feladatának tekinti, hogy az informatikai területen rendelkezésre álló 80 milliárd forintból a gyorsabb ügyintézést és a vállalatok adminisztratív terheinek csökkentését támogató fejlesztések megvalósulását.
Tervezi a 2011 elején megkezdődött, az előző kormányok által párhuzamosságokkal terhelten, pazarlóan működtetett kormányzati célú hálózati rendszer konszolidációját. Az egységesített és racionalizált üzemeltetés jelentős költségmegtakarítást eredményez a kormányzati informatikában, s bevezetik a 112-es egységes segélyhívó rendszert is.
Kiemelte, hogy a januárban induló Új Széchenyi Terv pályázatai és támogatási szerződései is hozzájárulnak ahhoz, hogy megfeleljenek az ország előtt álló kihívásoknak, amelyek közül az egyik legnagyobb a munkahelyek megtartása és újak teremtése. A megvalósuló vállalkozásfejlesztési projektek mintegy 70.000 munkahelyet őriznek meg és 200 milliárd forintot meghaladó beruházást jelentenek az országnak.
A kis- és középvállalkozásokról elmondta, az ország növekedési esélyeinek javítása érdekében minden gazdaságpolitikai, fejlesztési és vagyongazdálkodási döntés során kiemelt helyen fogja mérlegelni a magyar vállalkozások szempontjait. A szabályozás további egyszerűsítésének, egy átlátható intézményrendszer összehangolt működtetésének és a pályáztatás további könnyítésének híve, hogy a fejlesztési forrásokhoz minél szélesebb körben férjenek hozzá.
További célként nevezte meg a nemzeti vagyon megóvását és hatékony működtetését. Úgy vélte, a vagyontárgyak sarkalatos törvényben való rögzítésével elkerülhető, hogy a jövőben a költségvetés problémáit a nemzeti vagyon felélésével kíséreljék meg orvosolni.
Fontosnak nevezte a közpénzek átlátható és racionális felhasználását. A minisztérium több mint 300 szervezet valamennyi közbeszerzési igényét áttekinti és indokolt esetben akár felül is bírálja. Az előzetesen becsült 1.800 helyett alig több mint 1.000 közbeszerzési kezdeményezés érkezett a tárcához, ami igazolja a rendszer alkalmasságát arra, hogy kiszűrje az indokolatlan igényeket.
A január 1-jétől érvényes hatósági energiaárak véglegesítése folyamatban van, az egységes árszabályozással csökken a lakosság kiszolgáltatottsága, erősödik szociális-anyagi biztonsága - mondta.
Az Új Széchenyi Terv forrásaiból energiahatékonyságra és a megújuló energia felhasználásra 163 milliárd forintot csoportosítanak át. Erre külön figyelmet kíván fordítani, hiszen ezáltal valósítható meg az állami kezelésbe kerülő önkormányzati ingatlanvagyon teljes épületenergetikai fejlesztése. A közintézmények teljes körű felújításával mérsékelhető a károsanyag kibocsátás és az energia importfüggőség.
A jelölt elmondta, hogy szakmai életútja elsősorban a pénzintézeti szektorhoz köti. 1998 és 2002 között ügyvezetője volt a Magyar Fejlesztési Banknak, amelynek 2010 júniusa óta vezérigazgató-helyettese.
Tárca nélküli miniszterként folytatja Fellegi
A jövőben az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felel tárca nélküli miniszterként Fellegi Tamás, ebben a minőségében vezeti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unió Bizottságával folytatandó tárgyalásokat - közölte a miniszter.
A megbeszélések kapcsán a tárca nélküli miniszter feladata lesz a tárgyalási pozíció kialakítása és a kormány elé terjesztése, a tárgyalási háttérmunka összehangolása, a szükséges kormányzati döntések kezdeményezése, valamint a magyar álláspont folyamatos megismertetése az Európai Unió és az IMF háttérintézményeivel és a hitelminősítőkkel. Emellett a miniszter gondoskodik a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásról is.
Fellegi Tamás kinevezését az Országgyűlés gazdasági és informatikai, valamint számvevőszéki és költségvetési bizottságai december 15-i együttes ülésükön nagy többséggel támogatták, december 16-án pedig átvette kinevezését Schmitt Pál köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Fellegi Tamás december 8-án jelentette be, hogy lemond a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetéséről feladatainak sokasága miatt, mert az IMF-tárgyalásokra akar összpontosítani.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Átalakítja vezetői struktúráját 2026. április 1-jével a WING Zrt. A változás részeként kettéválik az elnök-vezérigazgatói szerep: Noah... Teljes cikk
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 3 napja
- Személyi változások a magyarországi Bosch-csoportnál 1 hete
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- Szervezeti átalakítással erősít a WING: új vezetési struktúra áprilistól 1 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 2 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 2 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Új igazgató a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyáránál 2 hete
- Új vezérigazgató a Glosternél 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?