Fazekas: Csak versenyképes tudással lehet munkához jutni
Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója szerint egymillió új munkahely csak hosszú távon hozható létre Magyarországon - írja az MTI nyomán a Népszava.
"Akkor lehet egymillió új munkahely, ha megteremtjük az ahhoz szükséges feltételeket. Ez nagyon hosszú távon, kemény munkával, nemzetközi tapasztalatok és hazai kutatási eredmények felhasználásával érhető el" - mondta Fazekas Károly az MTI-nek szombaton Pécsen, a Magyar Közgazdasági Társaság 49. Közgazdász-vándorgyűlésének szünetében. Az igazgató az előadásában egyebek között arról beszélt, hogy Magyarországon a 15-64 éves korú lakosság foglalkoztatási rátája 9,1 százalékponttal marad el az európai átlagtól, de az ország további egymillió ember foglalkoztatásával az európai élmezőnybe kerülne.
"Magyarországon egyre nagyobb azon gyerekek aránya, akik hátrányos helyzetű térségekben és családokban nevelkednek. Ha a most megszülető nemzedéket 16-25 év múlva be akarjuk vezetni a munka világába, az oktatásban fel kell őket készíteni az ehhez szükséges követelményrendszerre" - mondta. Az igazgató hangsúlyozta, hogy XXI. századi versenyképes gazdaságban csak versenyképes tudással lehet munkához jutni. Az olyan alapkompetenciák, mint az írás, olvasás és számolás mellett nélkülözhetetlen a kreativitás, a kritikai gondolkodás, a jó kommunikációs, illetve egyebek mellett az együttműködési készség is.
Népszava/MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon