kapubanner for mobile

Februárban öten kértek diplomás gyedet

Úgy tűnik hiába remélte a kormány, hogy akár 10–20 ezer kisgyermekes anya is munkába áll a gyed extrának köszönhetően - az első adatok azt mutatják, hogy az érintett anyák többsége inkább otthon marad a gyerekkel, írja a Világgazdaság.

A tavalyi 93,9 milliárd forint tényleges költéssel szemben ez évre már 106,3 milliárd forintot irányoztak elő a költségvetésben a gyermekgondozási díj fedezetére, ugyanis bevezetésre került a gyed extra. Azonban az év első hónapjára tervezett 17,7 milliárd forintos kiadással szemben azonban mindössze 15,2 milliárd
forintot, az előirányzat 86 százalékát használták csak fel.

A Nemzetgazdasági Minisztériumtól januárra vonatkozóan kapott adatokat a Világgazdaság, ezek szerint a gyed mellett ekkor 3630-an, a gyes mellett 30 órát meghaladó időtartamban 1803-an dolgoztak. Tehát ebben a körben januárban 5433-an éltek a gyed extra lehetőségével. A februári adatokról már az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szolgáltatott információt, e szerint 3820-an részesültek munka mellett gyedben.

Mivel a gyed extra visszamenőleg is érvényes, vagyis azok az anyák is újra igénybe vehetik a gyedet, akik már korábban visszamentek dolgozni, nem tudni, mennyi a valóban új munkavállaló.

A gyed extra másik fontos eleme az egyetemi, főiskolai hallgatók által igénybe vehető diplomás gyed bevezetése, melytől szintén a nagyobb gyerekvállalási kedvet várják, ahogy attól az intézkedéstől is, hogy a testvér születése esetén is megmaradnak a korábbi ellátások, így a szülők két gyedet vagy gyest is kaphatnak egyszerre. Az adatok szerint a diplomás gyedet februárban mindössze öt anyuka vette igénybe.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek