kapubanner for mobile

Fedezzük fel Svédországot!

A Svéd-Magyar Fórum a Stockholmi Közgazdasági Egyetem (SASSE) és a Királyi Műszaki Egyetem hallgatói önkormányzatának kezdeményezésére jött létre.

A rendezvénysorozat részeként kerül megrendezésre a Svéd Nap a budapesti Corvinus Egyetemen (volt Közgáz) 2005. április 28-án. Ezen a napon Svéd Állásbörze valamint Svéd Expo várja a látogatókat! 2005 szeptemberében a svédországi közgazdasági egyetem várja a vendégeket a Magyar Expo-n, a Magyar Kultúra és Karrier Napon. Továbbá a program keretein belül egy magazin készül, mely a Magyarországon működő svéd válallatokat és a két nemzet kultúráját világítja meg. A projektről filmet is forgatnak.


Svéd Állásbörze

A rendezvény fő célkitűzései közé tartozik a Magyarországon jelen levő svéd cégek és a főiskolák, egyetemek hallgatóinak találkozása. A rendezvényen a diákok könnyen informálódhatnak az őket érdeklő állásokkal kapcsolatban a jelenlévő cégek standjainál. Ezenkívül a jelenlevők számos érdekes és hasznos céges előadáson illetve work-shop-okon és kvízjátékban is részt vehetnek.

A nap során számos piacvezető cég prezentációjára sor kerül (a teljes lista a lap alján tekinthető meg). A P&Bert Management Consulting Group által tartandó Karrier Fórum (önéletrajzírás- és interjú-workshop) során a diákok útmutatást kapnak arra vonatkozóan, hogy miként tökéletesíthetik pályázati anyagukat, és hogyan nyerhetnek felvételt álmaik munkahelyére. A résztvevő cégek nagyon szeretnének megismerkedni a legígéretesebb magyar közgazdász-, illetve mérnökhallgatókkal.


Svéd Expo

A svéd állásbörzével egyidejűleg szeretnénk bemutatni a svéd kultúra egy némileg új, de ugyanakkor nagyon is létező arcát. Ez az új image számos, egymástól eltérő dologban nyilvánul meg. Az expo során elsősorban az új illetve az eljövendő kap hangsúlyt.

A svéd expo számos kulturális kifejező eszközt vonultat fel, többek között egy, a stockholmi utcai viseletet bemutató, fotó kiállítást, a népszerű "Rocky" képregényt Martin Kellerman előadásában és egy, a svéd kultúrát bemutató, audio-vizuális diavetítést. Természetesen a svéd divat is képviselteti magát a rendezvényen, ahol számos fiatal divattervező kollekciója kerül bemutatásra. Ezenfelül a Lucas Moodysson által rendezett híres svéd film, a "Tillsammans" (Együtt) vetítésére is sor kerül.

A nap folyamán a látogatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy megkóstolják a svéd konyha különlegességeit, többek között a "pepparkakor"-t (svéd mézeskalács), a "köttbular"-t ( svéd húsgolyó) és a "knäckebröd"-t (kétszersült). A programokat svéd zenék teszik hangulatosabbá, valamint számos Svédországgal kapcsolatos ismertető anyag áll a látogatók rendelkezésére.

A svéd nap fénypontja és egyben záróeseménye a Közgáz pincében megrendezésre kerülő buli, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.


A rendezvényen résztvevő cégek listája:

Assa Abloy, Atlas Copco, Elanders, Ericsson, Gripen International, IKEA, Ocean Bar Grill/Scandinavia House Trade, Oriflame, P&Bert Management Consulting Group, Sandvik, Skogs, Tetra Pak


További információ: www.pbert.hu; www.consultationmagazin.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek