kapubanner for mobile

Fejcserék a Fiat menedzsmentjében

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Jelentős változtatásokat hajt végre a vezetésben a Fiat a veszteséges autóipari üzletágban.

A Fiat Auto öt üzletágában egyszerűsítéseket terveznek, hogy gyorsabb és hatékonyabb legyen a döntéshozatal, s költséget takarítsanak meg. Ez az első jelentősebb átalakítás azóta, hogy Sergio Marchionne idén júniusban a vezérigazgatói székbe került. A tervek szerint a Fiat megszűnteti azt a rendszert, hogy minden egyes márka önálló üzleti egység, mert ez rontotta a hatékonyságot, átfedéseket eredményezett, és jelentős kiadásokkal járt.

Az átszervezés jegyében a Fiat Auto vezérigazgatójának munkáját 24 fős fiatal csapat segíti, s fontos szerepet kap a vezetésben Daniele Bandiera, az Alfa Romeo márka, és Luca De Meo, a Lancia márka vezetője. A Fiat szóvivője nem adott tájékoztatást arról, hogy az átszervezés mekkora megtakarítással jár.

A fennállásának legsúlyosabb pénzügyi válságát élő Fiat Auto az év második negyedében 284 millió euró veszteséget halmozott fel az egy évvel korábbi 234 milliót követően. (MTI)

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek