kapubanner for mobile

Feketemunkásokat fogtak a Művészetek Palotájánál

Razziát hajtott végre szerdán az adóhivatal, a rendőrség és a határőrség a Művészetek Palotája építkezésén. A munkások közül kilencen illegálisan tartózkodnak Magyarországon, kettőt köröz a rendőrség, nagy részüket pedig feketén alkalmazták

Feketemunkásokat fogtak a Művészetek Palotájánál 2004. szeptember 16. FigyelőNet-lapszemle Razziát hajtott végre szerdán az adóhivatal, a rendőrség és a határőrség a Művészetek Palotája építkezésén. A munkások közül kilencen illegálisan tartózkodnak Magyarországon, kettőt köröz a rendőrség, nagy részüket pedig feketén alkalmazták – írja a Magyar Hírlap. hirdetés A csaknem háromszáz dolgozó nagy részénél nem tudták a helyszínen igazolni, hogy törvényesen alkalmazzák őket – mondta a Magyar Hírlapnak Ecsedi Ákos, az adóhivatal osztályvezetője. Vélhetően az őket foglalkoztató 130-140 vállalkozás utólag fogja legalizálni az alkalmazottak munkaviszonyát. A rendőrség és a határőrség számára sem zárult sikertelenül az ellenőrzés. Kilenc munkás ugyanis nem tudta bizonyítani, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon, két munkást pedig már korábban körözött a rendőrség, akiket így végül őrizetbe vettek. A beruházás generálkivitelezője az Arcadom Rt. azonban moshatja a kezét. A több száz kisebb céggel dolgoztató kivitelezőnek a szerződésben az alvállalkozók kijelentik, hogy betartja a törvényben foglalt előírásokat. A megbízónak pedig nincs jogosítványa arra, hogy ellenőrizze, kivel dolgoztatnak az alvállalkozók – mondta a lapnak az Arcadom illetékese.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek