kapubanner for mobile

Feldarabolják az ötven éves Quelle-katalógust

A nagy hagyományokkal rendelkező Quelle-katalógus is megsínyli a KarstadtQulle csődközeli helyzetét: a nagyméretű kiadvány jelenlegi formájában megszűnik. A cég vezetése emellett bejelentette, hogy 570 dolgozót elbocsát a csomagküldő-részlegtől.

Az 1500 oldalas, félévenként megjelenő univerzális katalógust a jövőben már nem adják ki Németországban, jelentette be hétvégi sajtótájékoztatóján Arwed Fischer, a KarstadtQuelle elnökségi tagja.

Fischer szerint az univerzális, minden terméket felsoroló kiadvány felett már eljárt az idő, ezért a jövőben specializált, kisebb méretű katalógusokat küldenek majd ki a háztartásoknak. A Quelle körülbelül egy-másfél éven belül rukkol elő a megújult változattal, amely a korábbinál gyakoribb időközönként fog megjelenni.

A megszüntetésre kerülő főkatalógust évente kétszer adta ki a Quelle Németországban mintegy 12 millió példányban, és ez több tízmillió euróba került a cégnek.

Fischer emellett bejelentette: a 12.500 főt foglalkoztató csomagküldő üzletágban csupán 570 dolgozót kívánnak elbocsátani, elsősorban a Call Center, a Service Center és a Support Center részlegből. Az áruházlánchoz képest a csomagküldő szolgálat "a múlt évben elfogadható, pozitív eredménnyel" zárt, tette hozzá.

Mint ismert,a KarstadtQuelle áruházi lánc igazgató tanácsa a múlt hét elején nagyszabású átalakítási programot hagyott jóvá. A tervek szerint eladnak 181 áruházból 77-et, s megválnak minden olyan érdekeltségtől, ami nem tartozik a cég alaptevékenységébe - jelentette be Christoph Achenbach, a társaság elnöke.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek