kapubanner for mobile

"Félelmi állapotok uralkodnak a közigazgatásban"

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke úgy nyilatkozott, "nem túlzás azt mondani - félelmi állapotok uralkodnak a közigazgatásban", majd a szükségesnek ítélt elbocsátások kapcsán hozzátette, "meg kell próbálni az önhibájukon kívül elbocsátandó embereket átképezni".

Szabó Endre a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke a Népszava számára úgy nyilatkozott a közigazgatási elbocsátásokról terjengő híresztelések kapcsán, hogy "Elszomorító azt hallani, hogy egyes miniszter-jelöltek "kérkednek" azzal, hány embertől válnak meg rövid időn belül saját tárcájuknál. Emiatt - nem túlzás azt mondani - félelmi állapotok uralkodnak a közigazgatásban".

A fórum elnöke úgy vélekedik, hogy az ésszerűsítés jegyében valóban szükség van bizonyos mértékű elbocsátásra, ám mindenek felett racionális és átgondolt lépésekre lenne szükség a közigazgatás újrastrukturálása érdekében. Ezen belül a legfontosabbnak tartaná a tervezett intézkedések indoklását és az "önhibájukon kívül elbocsátandó emberek" átképzését. Számukra új feladatkörök, munkakörök biztosítását tartaná reális megoldásnak. "Bízom benne, hogy a versenyszféra képes "felszívni" ennek a tehetséges és tapasztalt munkaerőnek a nagy részét" - nyilatkozta Szabó Endre.

A tervezett elbocsátásokról szóló találgatások kapcsán a szakember elmondta, hogy az egészségügy, a közigazgatás, az oktatás "tervezett reformjára tett lépések méltánylandók, a szakszervezetek nem reformellenesek". Mindazonáltal hozzáfűzte azt is, hogy az adott reformok célját tekintve komoly nézeteltérések merültek fel a szakszervezetek és a kormányzati oldal között. Mint fogalmazott, a szakszervezetek nem fognak egyetérteni a törvényalkotókkal akkor, "ha pusztán pénzügypolitikai megfontolások vezetik a kormányt, az ugyanis csak kényszermegoldás".

Egyelőre annyi bizonyos, hogy a közigazgatásban érezhető fokozódó várakozás közepette felmerülő kérdésekre az Országos Érdekegyeztető Tanács június 10-i ülésén nyilvánosságra hozott kormányzati gazdasági reformintézkedés-csomagból kaphatunk érdemi, számszerűsített válaszokat.


A Népszava információja nyomán
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek