Feleslegessé válhatnak az ellenőrök
Feleslegessé teheti az ellenőrök egy részének munkáját az új elektronikus jegy- és bérletrendszer bevezetése - írja a Népszabadság. A 70-80 milliárd forintos beruházás megvalósítására négy pályázó van versenyben.
Négy pályázóval kezdi meg a BKV a tárgyalásokat az új elektronikus jegy- és bérletrendszer bevezetésére. A BKV egyelőre a cégektől érkező ajánlatok bemutatására vár, pedig a tender már most késében van - írja a Népszabadság. A közlekedési vállalatnál azt tervezik, hogy november második felében hirdetik ki a pályázat eredményét. A négy pályázó a MÁV Informatika Kft., a T-Systems, a franca Sagem-Indra konzorcium és a szintén francia EDS.
A pályázónak Budapest teljes jegykezelési rendszerét kell átvennie és üzemeltetnie 17 éven át. Az utasok 2006 májusában találkozhatnak majd először az új rendszerrel a kisföldalattin. Az elképzelések szerint a műanyag bérletek és jegyek jövő decemberben jelennek meg a főváros két metróvonalán. Az új rendszer bevezetésével eltűnhetnek az ellenőrkordonok is a metró bejáratából, jelenlétük várhatóan csak arra korlátozódik, hogy felügyeljék a rendszer működését. A bliccelők útját ugyanis kapuk állják majd útját.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon