Félidőben a prostituáltak átképzése
Az uniós pályázati pénzből finanszírozott képzésben részt vevő prostituáltak lezárták az első félévüket. Számukra a tanfolyam többet jelent, mint egy új szakma kitanulását. Odafigyelést és lehetőséget egy más életre.
"A tanfolyam nemcsak új állást jelenthet számunkra, hiszen nem lehetünk biztosak abban, hogy automatikusan el tudunk helyezkedni. Sokkal fontosabb, hogy a képzés orientációt és perspektívát ad: milyen szakmában tudnánk sikereket elérni, mire vagyunk még képesek" - mondta el a FigyelőNetnek Hanna, az egyik résztvevő, aki egyébként, bár nem gazdasági területen, de már szerzett diplomát. Szerinte az az egyik legfontosabb, hogy odafigyelést kapnak. A pályázó egyesület és a képzést biztosító intézmény is tudatában van annak, hogy a prostitúció csak egy választott szakma és nem határozza meg az ember képességeit, a lányok is érdemesek az átképzésre.
Jó alap
A reklámmenedzsmentre és a vállalkozói ismeretekre koncentráló egyéves képzésen érettségivel rendelkező lányok vehetnek részt. Földi Ágnes a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének vezetője bízik abban, hogy a tanfolyam befejeztével a végzős növendékek el tudnak helyezkedni. A lányok munkaerő-piaci esélyeit egy szakma elsajátításán túl azzal is igyekeznek támogatni, hogy egyéb, ma már elengedhetetlen ismeretek oktatását is beépítik a tananyagba. Tanítanak például számítógépes ismereteket, ami ma már az alapvető elvárások között szerepel egy álláshirdetésben. Emellett középfokú angol nyelvvizsgára is felkészítik a diákokat.
A pályázat egyik fontos része volt az utókövetés, vagyis a képzés befejezése után az egyesület hat hónapig nyomon követi a résztvevők pályafutását, sikerül-e elhelyezkedniük. "A marketing divatos szakma manapság. Lehet, hogy már túlkínálat van ezen a szakterületen, de a képzés maga jó alap és továbbvihet más irányokba is, és a papír mindenképpen segítség az elhelyezkedésnél, a tudás pedig a miénk" - véli Hanna, aki már most elhatározta, hogy az egyéves képzés után beiratkozik egy magasabb szintű marketingképzésre.
Húzóerő
Hanna szerint ez a képzés gyakorlatilag a mindennapjait is megváltoztatta. "Bár tudom, hogy képes vagyok másra is, mégis talán e szakma gyakorlásakor beszűkül egy kicsit az ember látásmódja, hiszen saját céljának elérésére fókuszál, és önkéntelenül is kizárja a "más lehetőséget" míg el nem éri azt, ami miatt az egészet elkezdte" véli Hanna. A prostitúciót ugyanis egy saját döntésen alapuló, de kényszerpályának látja. Hogy ki miért választja, annak nagyon eltérő okai vannak: sokakat a kilátástalanság hajt bele, másokat egy nagy adósság, míg egyesek egzisztenciát szeretnének teremteni, de számos egyéb ok is van, aminek megoldására az adott életszituációjukban más módot nem látnak. Hanna szerint ugyan a prostitúcióval lehet manapság talán a legtöbbet keresni, de ez a munka mindenképpen nyomot hagy a lányok lelkén attól függetlenül, hogy milyen motivációval választották ezt az utat. "A tanfolyam egy ki nem hagyható lehetőség volt, egy szikra, ami magával húzza az embert és egy más irányt is megmutat" mondja.
Őrzik inkognitójukat
Bár szoros barátságok egyelőre nem kötődtek a diákok között, a lapunknak mesélő lány számára mégis nagyon fontos, hogy ugyanazon foglalkozású tanulók járnak erre a képzésre, mivel egy másik tanfolyamon biztosan feltennék a kérdést: mivel foglalkozik. "És lehet, hogy én sem vagyok felkészült, de a társadalom talán felkészületlenebb a válaszra" véli Hanna. Itt azonban nincs takargatnivalója, nem kell valamilyen történetet kitalálni az életéről. A lányok egyébként őrzik inkognitójukat, még ebben a közegben sem könnyen nyílnak meg egymás előtt, bár szerinte ez csak idő kérdése, az iskolán kívüli közös programok lassanként összehozzák őket.
A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete szigorúan őrzi a lányok adatait, mivel nem akarják, hogy korábbi foglalkozásuk miatt később hátrányban legyenek a munkakeresésnél. A prostituáltaknak egyébként is nehéz dolguk van a visszailleszkedésnél, és az önéletrajzukban is tátong egy nagy lyuk, amiről nehézkesen tudnak majd számot adni a munkaadó kérdésére. "Erre egyikünk sem gondolt, amikor belevágott a prostitúcióba, de egyszer túl kell ezen lépni. Az élet hozza magával a válaszokat és a lehetőségeket, amit észre kell vegyünk, hogy továbbmehessünk." Az egyesület egyébként azt tervezi, hogy négy, a tanfolyamon részt vevő lányt alkalmaz.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
A tudás törvényei: a megértés kulcsa