Felkészületlenül érik a krízisek a hazai cégeket
Itthon főként azon cégeknek van válságkezelési rendszerük, amelyek egyszer már megégették magukat, írja a Világgazdaság.
Összeomlott a számítástechnikai rendszer? Az újságok cégünk várható csődjéről cikkeznek? A szomszéd már az induló marketingkampány előtt ismeri az akciók részleteit? A konkurens cég vezetője egy konferencián pontosan beszámol a piacra még be sem vezetett termékünk gyengéiről? Ilyen krízisszituációkban a legfontosabb az, hogy határozottan, tudatosan és higgadtan reagáljon az egész szervezet.
Azok a cégek, amelyek pontosan szabályozzák az információkhoz való hozzáférést, az informatikai rendszerek és dokumentumok védelmét, sokkal ritkábban kerülnek bajba. A honi biztonsági kultúra fejletlenségére jellemző, hogy itthon főként azok a vállalatok fordítanak figyelmet a védelemre, amelyek egyszer már pórul jártak.
A szakember szerint a legfontosabb az, hogy a cégek felismerjék az őket fenyegető veszélyeket, és felvállalják a kockázatokat. Ez jelentheti azok megelőzését, válságtervek készítését vagy egyszerűen annak tudomásulvételét is, hogy a szerény bekövetkezési valószínűség vagy kárérték miatt a cég előre nem tesz semmit. Mindenütt szükség van azonban olyan irányelvekre, amelyek megszabják, hogy katasztrófa esetén kinek mi a dolga, s ki vezeti az elhárítást. Erre a feladatra nem feltétlenül a cég első számú vezetője a legalkalmasabb.
Válsághelyzetekben a szervezeti, emberi tényező kezelése döntő. Ha sikerül hiteles, bizalmat ébresztő személyt találni a válságkezeléshez, az nagyságrendekkel növeli a siker valószínűségét, állitják a Világgazdaság által megkérdezett szakértők.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?