kapubanner for mobile

Felmondtak Urbán Flóriánnak

A Borsodi Ligában sereghajtó REAC labdarúgócsapatának vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Urbán Flórián vezetőedzővel – erről a klub tájékoztatta az MTI-t.

Urbán Flórián az elmúlt két évben sikeres munkát végzett Rákospalotán, de most, mivel a csapat egy ponttal az utolsó helyen áll a bajnokságban, úgy éreztük, váltanunk kell" – indokolta a döntést Forgács József, a REAC elnöke.

„Két szép és sikeres évet töltöttem a REAC-nál, köszönöm Forgács Józsefnek és Kutasi Róbertnek, hogy bíztak bennem, büszke vagyok rá, hogy bizalmukat az NB I-be jutással és a bent maradással megháláltam" – mondta Urbán, majd hozzátette: „Úriemberek módjára váltunk el, mindig jó érzéssel jövök majd vissza a REAC-pályára. Az elmúlt időben sokat tanultam, hiszem, hogy ezt a tudást egy új csapatnál kamatoztatni tudom."

Kutasi Róbert klubigazgató bejelentette: a szakember utódját napokon belül kijelölik.

A REAC eddigi négy találkozóján mindössze egy pontot szerzett, három rúgott mellett tíz gólt kapott.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek