kapubanner for mobile

Felsőfokú végzettséghez segítik a közmédia munkatársait

Televíziós műsorkészítő és kameraman szakokat indít a közmédia munkatársai számára a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) - erről írtak alá együttműködési megállapodást a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány és az SZFE vezetői február 26-án Budapesten.

Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója az eseményen elmondta: a képzés mellett abban is együttműködnek a felek, hogy a közmédia bemutatja az egyetem végzős hallgatóinak vizsgafilmjeit, illetve a műsorra tűzés érdekében rögzíti a vizsgaelőadásokat, valamint a két intézmény megnyitja a másik előtt archívumát.

A vezérigazgató arról beszélt, a cél az, hogy felsőfokú végzettséghez juttassák az azzal nem rendelkező, de már a társaságnál dolgozó munkatársakat. Hozzátette: a tervek között szerepel a most induló együttműködés jövőbeni kiszélesítése.

M. Tóth Géza, a fennállásának másfél évszázados jubileumát idén ünneplő SzFE rektora közölte, hogy a két, egyenként kilenc hallgatóval induló, hatszemeszteres képzés sikerének függvényében gyártásszervezői, hangmesteri és vágó kurzusokat indítanának.

Kiemelte: a filmes képzéseket 70 éve, tévés oktatást 45 éve kínáló intézmény a mester-tanítvány viszonyra épül, kiscsoportos, gyakorlatorientált kurzusokat kínál, és kifejezett cél, hogy folyamatos gyakorlati együttműködésben álljanak a legszínvonalasabb műhelyekkel.

Sára Sándor, a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány kuratóriumának elnöke az eseményen arról szólt: nem mindegy, hogy milyen körülmények között szerzik meg szakismereteiket a televíziós pályára lépők, hiszen a mester-tanítvány viszony tette lehetővé, hogy naggyá váljon a magyar film, és erre lesz szükség majd a megújításához is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek