Felsült dolgozók: milliókat bukhat a cég
A magas fluktuáció komoly költségekkel jár. Mekkora összeget dobunk ki az ablakon egy-egy rosszul kiválasztott kolléga kilépésével? Érdemes-e ebben a pozícióban is kiszervezni a kiválasztást? Javulnak-e az eredmények, ha egy specialistára bízzuk a válogatást? Most kiszámíthatja, mennyit veszít egy be nem vált munkatárs távozásával!
A betanulás-betanítás a legköltségesebb
Így körülbelül 68 munkaórát szántak az új munkatársak felvételére. Ez azt jelenti, hogy 8,5 munkanapon keresztül a supervisor nem tud foglalkozni egyéb feladataival. Pedig ez még csak az első lépés volt: ezután kezdődik a betanulás-betanítás időszaka, amely az összes költség mintegy 96 százalékát emészti fel.
Az első hetekben új munkatársunk teljesen inproduktív, hiszen nem ismeri a céget, a munkafolyamatokat. Ebben az időszakban a supervisor szinte csak az ő betanításával foglalkozik (betanítási költség), új kollégánk pedig tanul (betanulási költség). A későbbiek során természetesen egyre kevesebb figyelmet kíván, de rendszeresen vannak kérdései, és munkáját szorosan ellenőrizni kell. A fluktuáció átlagos mértéke ez idő alatt 40 százalék: öt új munkatársból ketten általában távoznak.
Ha tekintetbe vesszük, hogy a kiválasztás és betanítás alatt a supervisor nem tudja egyéb feladatait késedelmek nélkül, száz százalékban ellátni, illetve hogy új munkatársunk fizetése az első időszakokban befektetett összeg, akkor - a bér, a ráfordított idő és a hirdetési költség figyelembevételével - az alábbi arányokat kapjuk:
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?