kapubanner for mobile

Féltik az állásukat a diplomások

A diplomásoknak több mint harmada fél állásának lehetséges elvesztésétől, és ötven százalékuk véli úgy, hogy csak kifejezetten nehezen találna magának új munkahelyet. Van azonban egy tíz százalékos csoport, aki úgy gondolja, hogy nagyon könnyen jutna új álláshoz - derült ki a Népszabadság által idézett felmérésből, melyet a Capital Research végzett augusztusban.

A diplomások több mint fele rendkívül nehéznek tartja a frissdiplomások helyzetét is. A helyzet megoldására vonatkozó javaslataik között legnagyobb számban az otthoni és a részmunkaidős foglalkoztatás támogatása merült fel, illetve a gyengébb szakmák esetén átképzés biztosítása, a romák képzésének támogatása és az új munkahelyet teremtőknek járó kedvezmények.

A tanulmány azt is megállapítja, hogy a diplomások megítélése szerint a munkanélküliségnek leginkább kitett réteget a romák jelentik, illetve ilyen szempontból kifejezetten veszélyeztetettek a nők, a 45 éven felüliek, illetve a gyermeket nevelők.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek