Ferge Zsuzsa: Közmunkával nem lehet a mélyszegénységből kikerülni
Ferge Zsuzsa szerint nincs remény arra, hogy a közfoglalkoztatással ki lehessen kerülni a mélyszegénységből. A szociológus erről egy, a Magyar Szegénységellenes Hálózat kutatása alapján készült kiadvány szerdai budapesti bemutatóján beszélt.
Ferge Zsuzsa szociológus azt hangsúlyozta: nincs remény arra, hogy a mélyszegénységből kikerüljenek a közmunka révén az érintettek, akik életének alapvető jellemző a létbizonytalanság. Szavai szerint a közfoglalkoztatás "kényelmes" a kormánynak, mert egyszerre fegyelmez, kis összegű "segélyt" ad, "kordában tartja az embereket", ezért vált a munkanélküliség megoldásának intézményesült módjává, miközben alig látszanak annak jelei, hogy ezen túlmenően "valóságos munkahelyeket" próbálnának létrehozni.
Molnár György, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának (MTA-KRTK) kutatója, aki a jelentés kérdőíves részéért felel, azt mondta: több mint ötszáz közfoglalkoztatásban dolgozót kerestek fel. A kutatás nem reprezentatív – tette hozzá – mert azokat tudták megszólítani, akikkel a hálózat találkozik.
Megemlítette ugyanakkor, hogy az MTA-KRTK közgazdaságtudományi intézetében a Költségvetési Tanács megrendelésére készült egy átfogó kutatás a munkaerőpiac peremén lévők, köztük a közfoglalkoztatottak helyzetéről. Ennek eredményei alapján a hálózat kutatásában szereplő számok a közfoglalkoztatás időtartamára, gyakoriságára vonatkozóan megfelelnek az összes közfoglalkoztatottra vonatkozó adat országos átlagának – mondta.
A megkérdezettek többsége azért dolgozik közfoglalkoztatásban, mert nem kap legálisan munkát – mondta. Hozzátette: a közfoglalkoztatottak nagy része áldozatot is hozna a munkalehetőségért, többet utazna, vagy munkásszállón lakna. Többségük már tizennyolc éves kora előtt is dolgozott.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy sok esetben "a közmunka akadályozza a munkához jutást", ha a közfoglalkoztatottat például nem engedik el állásinterjúra. A megkérdezettek komoly problémaként jellemezték ebben a közfoglalkoztatotti rendszerben az alacsony béreket és azt, hogy rövid időre szólnak a közmunkaprogramok. A munkakörülményeket kifogásolva az öltöző, megfelelő mosdó, munkaruha, és az étkezés hiányát emelték ki. Nem jellemző, de nem megkerülhető a megalázó bánásmód problémája – tette hozzá.
A közmunkások elégedettségéről Molnár György azt mondta, hogy többségük a munkanélkülieknél elégedettebb, de kevésbé elégedett, mint a munkaerőpiacon elhelyezkedők.
Kiemelte: a közfoglalkoztatottak többsége a létminimum alatt él, a gyerekesek szinte kivétel nélkül. Többségük nem tud kétnaponta húst vagy megfelelő meleg ételt enni, körülbelül 50 százalékuk nem tud télen fűteni, sokaknak jelentős rezsitartozásai vannak. Az egyik legnagyobb problémának nevezte, hogy azok aránya is magas, akik a szükséges gyógyszereket sem tudják kiváltani. Így szerinte akadályozza a munkaképesség újratermelődését ez a foglalkoztatási mód, mivel már rövid távon is romlik a közfoglalkoztatottak egészsége, és ebből a rendszerből nehéz kitörni.
Farkas Zsombor a kérdőíves felméréshez kapcsolódó negyvenkét interjút mutatott be, hangsúlyozva, hogy természetesen ez sem reprezentatív kutatás, ugyanakkor alkalmas arra, hogy betekintést adjon a közfoglalkoztatottak életkörülményeibe, tapasztalataiba, abba, hogyan ítélik meg munkájuk hasznosságát, vagy éppen azt, ahogy bánnak velük. A bérekről szólva kitért arra is, hogy a körülbelül 50 ezer forintos összeg a minimálbér felénél is kevesebb.
Tegnapi hírünkben arról számoltunk be, hogy a Belügyminisztérium és a Századvég Alapítvány közös kutatása szerint a közfoglalkoztatottak hasznosnak tartották a téli képzéseket és örültek a munkalehetőségnek.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Egymás után jelentik be a vállalatok, hogy szenteste napján nem nyitnak majd ki üzleteik, hogy dolgozóik pihenhessenek. Teljes cikk
Az európai és a magyar kisvállalkozások nagy része szeretné kihasználni a digitális és mesterséges intelligencia (MI) megoldások előnyeit, azonban... Teljes cikk
A válaszadók 70%-a egy héten legalább egy nap úgy érzi, hogy elégedett a munkájával - derül ki a PwC friss kutatásából. Teljes cikk
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 4 hete
- 29 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban - Megérkeztek a KSH friss adatai 2 hónapja
- Sokkoló adat a magyar bérekről: minden harmadik dolgozó fizetése kevesebbet ér, mint tavaly 2 hónapja
- Európa-bajnok lett Magyarország kínai beruházásokban 2 hónapja
- Alig alszanak, mégis bírniuk kell: riasztó adatok a magyar dolgozók egészségéről 2 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 2 hónapja
- Több mint 100 kiállítóval várják az érdeklődőket a Műegyetemi Állásbörzére 2 hónapja
- Álommeló helyett rémálom: soha nem volt ekkora biznisz az álláskeresők átverése 2 hónapja
- Ha a mesterséges intelligencia elveszi a munkád, ingyenes képzés járhat helyette 2 hónapja
- Így reagál a reálgazdaság problémáira a magyar munkaerőpiac 2 hónapja
- Így változnak a magyar fizetések: mire számíthatunk 2025-ben? 3 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja