kapubanner for mobile

Figyelmeztető sztrájk a Ganz Transelektrónál

A Ganz Transelektro Villamossági Zrt. 220 dolgozója tartott hétfőn figyelmeztető sztrájkot a vállalat két tápiószelei telephelyén. A kétórás akció rendbontás nélkül délben véget ért.

A megmozdulásra azért került sor, mert a cég a dolgozóknak járó júliusi bér kifizetésével adós maradt, mondta az alapszervezeti intézőbizottság titkára. Hozzátartozik azonban, hogy a 10 órakor megkezdődött figyelmeztető sztrájk beindulását követő percekben megjött az értesítés, hogy a béreket átutalták a dolgozóknak, megkezdődhet a kifizetés. Korábban is előfordult már, hogy az indokoltnál később folyósították a dolgozóknak járó béreket. Tápiószelén a Ganz Transelektro Villamossági Zrt.-nek három telephelye működik, erőművekhez szükséges trafók, készülékek, gépek előállítását végzik. A három egységben összesen 320-an dolgoznak, a dolgozók 98 százaléka tagja a szakszervezetnek. A délelőtti műszak két egységének valamennyi dolgozója részt vett a figyelmeztető sztrájkban. A telephelyeken döntő többségben szakmunkások dolgoznak, akiknek az alapbére átlag bruttó 80 000-100 000 forint. A gyár többhónapos kényszerszünet után a közelmúltban indította meg a termelést, s az új üzleti tervei alapján jelentős megrendelésekre számít - mondta Sarlós Tibor, a Ganz Transelektro Villamossági Zrt. vezérigazgatója. A dolgozóknak járó pénzek kifizetése technikai okok miatt késlekedett. [origo]
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek