kapubanner for mobile

Figyelmeztető sztrájk lehet a repülőtéren

Nem reagált a Hochtief-Budapest Airport vezetősége a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) követeléseire, így hétfőtől bármikor lehet figyelmeztető sztrájk a Liszt Ferenc-repülőtéren - tájékoztatta a LESZ hétfőn az MTI-t.

A szakszervezet közleménye szerint a tárgyalásos megoldásban bízva egyeztetést kezdtek a Hochtief-Budapest Airport vezetőségével, érdemi megbeszélés azonban nem történt, a céget képviselő jogászok a problémák áttekintése helyett rögtön a sztrájktörvény értelmezésével, az elégséges szolgáltatás mértékének meghatározásával kezdték az egyeztetést.

Az érdekképviselet a közleményben jelezte: sem a vezérigazgató, sem a HR-igazgató nem vett részt egy találkozón sem, és a LESZ által ismertetett követelésekre nem reagáltak.

A dolgozók a fizetések és a cafeteria legalább idei, már többször csökkentett értékének megőrzését, valamint a tavasszal bevezetett, napról napra változó munkaidő-beosztások újraszabályozását kérik. Emellett ragaszkodnak az üzemanyag-tankolásoknál használt elavult és balesetveszélyes berendezések cseréjéhez - közölte a LESZ. A szakszervezet szerint a dolgozók mellett a repülőtérre és a repülésbiztonságra is veszélyes a mára kialakult helyzet.

Az érdekképviselet kitért arra is: hónapok óta növekszik az elégedetlenség a cégcsoportnál, néhány hete egy nagyobb csoport bejelentés nélküli sztrájkot - vadsztrájkot - tervezett, de a LESZ-nek sikerült erről lebeszélnie őket.

A cégvezetés további megszorításokat, fizetéscsökkentést helyezett kilátásba 2013-tól, emiatt a LESZ nem tud felelősséget vállalni a repülőtér zavartalan működéséért. Hétfőtől bármikor sor kerülhet figyelmeztető sztrájkra - fogalmaz közleményében a szakszervezet.

A tájékoztatás szerint a 2008 tavaszán alakult LESZ a hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, jelenleg több mint ezer tagja van.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk