Fizetés nélkül maradtak a mentőrobogósok
Veszélybe került az ország első mentőrobogójának működése: nincs, aki állja a személyzet fizetését - közölte a járművet működtető Siklósi Gábor mentőápoló.
"Bár a robogóval a mentők a június elsejei indulás óta már több mint 150 bajbajutottnak segítettek, két és fél hónapja mindezt teljesen ingyen teszik" - jegyezte meg, hozzátéve, bevetéseik 72 százalékában nem is volt szükség már mentőautóra. A robogót a Főnix-Med Mentőszolgálat szerelte fel a szükséges orvosi eszközökkel, és ők is üzemeltetik a saját költségükön. A három kiemelt mentőápoló fizetését viszont már nem tudják állni, a megszerzett szponzor később visszalépett.
Május végén mutatták be az újraélesztő készülékkel is felszerelt mentőrobogót, amelynek elsődleges célja, hogy gyors ellátást biztosítson a betegek, sérültek számára, Budapest teljes területén riasztható. A mentőápoló akkor úgy nyilatkozott: a robogó ötlete egy decemberi eset után vetődött fel, amikor egy kislányhoz motorral mentek ki az életét megmentő mentősök - közölte Siklósi Gábor, aki egyike volt a helyszínre érkező mentősöknek.
Május végén mutatták be az újraélesztő készülékkel is felszerelt mentőrobogót, amelynek elsődleges célja, hogy gyors ellátást biztosítson a betegek, sérültek számára, Budapest teljes területén riasztható. A mentőápoló akkor úgy nyilatkozott: a robogó ötlete egy decemberi eset után vetődött fel, amikor egy kislányhoz motorral mentek ki az életét megmentő mentősök - közölte Siklósi Gábor, aki egyike volt a helyszínre érkező mentősöknek.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?