Fizetésemelésért vonultak utcára a kórházi dolgozók Franciaországban
Több ezer francia kórházi dolgozó vonult ismét utcára kedden a nagyvárosokban, mert keveslik a kormány által a közegészségügyi dolgozók fizetésének emelésére javasolt 6,3 milliárd eurót. A tüntetés célja, hogy a szakszervezetek nagyobb nyomást tudjanak gyakorolni a kormányra a néhány nap múlva záruló egyeztetéseken.
Június 30-án kedden már csak mintegy száz városban, körülbelül fele annyi egészségügyi dolgozó tüntetett, mint két héttel korábban, de az utcára vonulók elszántsága nem csökkent, és "igazságos bért követeltek azoknak a katonáknak, akiket védőeszköz nélkül küldtek a frontra" a járvány idején.
A kórházi dolgozók fizetésének emelésekről a széleskörű egyeztetések május végén kezdődtek az egészségügyi minisztériumban. Olivier Véran tárcavezető közölte a szakszervezetekkel, hogy a kormány 6 milliárd eurót szán a közkórházakban és az idősotthonokban dolgozók fizetésének és bónuszának emelésére.
Az összegből az ápolók és a kórházak technikai személyzete részesülne a tervezet szerint. A kórházi orvosokkal külön egyeztetést folytatott a kormány, az ő jövedelmeik emelésére 300 millió eurót szán az állam. Amennyiben sikerül megállapodni a szakszervezetekkel, a fizetésemelés július 1-jén lép életbe.
Nem mindegyik szakszervezet elégedett a kormány javaslatával, miután keveslik a megajánlott összeget, és legalább nettó 300 eurós béremelést követelnek minden kórházi dolgozónak, ami számításaik szerint legalább 7 milliárd euróba kerülne az államkasszának.
A francia kórházi dolgozók már a járvány előtt is több megmozdulást rendeztek a munkakörülményeik javítását követelve.
A közegészségügyben 2019. március 18-án kezdődött a tiltakozási hullám, amely a párizsi Saint-Antoine kórházban egy ápolókkal szembeni agresszió következményeként indult. Azóta a 650 franciaországi sürgősségi osztály mintegy felénél folyamatosak a tiltakozások és a sztrájkok. Az egészségügyi dolgozók tiltakoznak a munkaerőhiány és a romló munkakörülmények ellen.
Nyolc hónappal a francia közegészségügyi dolgozók tiltakozási hullámának kezdete után a francia kormány bejelentett egy sürgősségi csomagot, amelynek legfőbb eleme a közkórházi adósságállomány egy részének átvállalása, a költségvetési támogatás másfél milliárd eurós megemelése három év alatt, valamint az ápolóknak járó prémium növelése.
Emmanuel Macron 2017-es államfővé választása óta és 2019 november között négy sürgősségi csomagot hirdetett meg, de eddig nem sikerült a kormányzatnak a francia egészségügyben évtizedek óta ismert problémákat kezelnie.
Bruno Le Maire gazdasági miniszter kedden ígéretet tett arra, hogy a kormány ezúttal rendezni fogja a közegészségügy helyzetét, de pontos összeget nem említett.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Felmérés: ez a foglalkozás élvezi a legnagyobb társadalmi bizalmat 1 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 2 hete
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 2 hete
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 3 hete
- Életminőség a középpontban: a prevenció és precíz orvoslás jövője 4 hete
- Magyar ápolók napja: tisztelgés azok előtt, akiknek az emberség lett a hivatása 1 hónapja
- Hogyan enyhítsük az ízületi fájdalmakat? 1 hónapja
- Felmondják a többletmunkát a budapesti pszichiáterek – veszélybe kerülhet az ügyeleti ellátás? 1 hónapja
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 1 hónapja
- A betöltetlen orvosi állások aránya vármegyénként - grafikon 2 hónapja
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben