kapubanner for mobile

Fizetett szabadságra küldi oroszországi dolgozóit az Ericsson

Az Ericsson és a Nokia döntött oroszországi tevékenységéről.

A világ két vezető távközlési cége közül a svéd Ericsson felfüggesztette oroszországi tevékenységét, a finn Nokia pedig bejelentette, hogy végleg hátat fordít az orosz piacnak az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben. Az Ericsson azt közölte, hogy határozatlan időre felfüggeszti tevékenységét Oroszországban, munkavállalóit pedig fizetett szabadságra küldi. A svéd cég közleményében emlékeztetett arra, hogy február végén az Ericsson már felfüggesztette az összes szállítást az oroszországi ügyfeleknek.

Az Európai Unió ötödik szankciós köre, amelyet április 8-án fogadtak el, különösen a kvantumszámítógépek és a fejlett félvezetők, a csúcstechnológiás elektronika, a szoftverek, az érzékeny berendezések és a szállítóeszközök exportjának korlátozásáról határozott. Emellett betiltja az olyan polgári kommunikációs hálózatokhoz szánt technológiák Oroszországba történő szállítását is, amelyek államilag ellenőrzött szervezet tulajdonát képezik, vagy amelyek több mint 50 százalékban állami tulajdonban vannak. 

A Nokia szerint az, hogy kivonul az orosz piacról, "nem befolyásolja a pénzügyi kilátásokat". 2021-ben a finn gyártó nettó árbevételének kevesebb mint 2 százaléka származott Oroszországból. Tekintettel a más régiókban tapasztalható erős keresletre, a cég nem számít arra, hogy az orosz piacról való kivonulás hatással lesz eredményére. A finn hálózati berendezéseket gyártó cég március 2-án jelentette be, hogy a szankciók miatt leállítja az oroszországi szállításokat és az új beruházásokat, miközben a kutatási tevékenységet Oroszországon kívülre helyezte át. Kedden a Nokia már azt közölte, hogy kivonul az orosz piacról.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk

A vártnál jobban nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk