kapubanner for mobile

Fodor Gábor az SZDSZ új elnöke

Mindössze két szavazattal, 346-344 arányban Fodor Gábort választották a küldöttek az SZDSZ új elnökének, Kóka Jánossal szemben. Három szavazat érvénytelen volt. A vesztes nem kért újraszámlálást.

694 szavazólapot adtak ki, ebből 693 szavazólapot adtak le. 3 szavazat érvénytelen volt. Az érvényesek közül Kóka Jánosra 344, Fodor Gáborra pedig 346 szavazatot adtak le, így a 20 éve politizáló egykori környezetvédelmi miniszter nyerte az SZDSZ rendkívüli elnökválasztását.

Az eredmény kihirdetése pillanatában hatalmas zivatar kezdődött, így a jelenlévők kénytelenek voltak együttmaradni.
Az SZDSZ új elnöke azt mondta, a feladat, amit kapott rendkívül felemelő és egyben rendkívül nehéz. Kijelentette: kemény munkával sikereket fognak elérni.

Kóka lapunknak azt mondta: elfogadja az eredményt, nem kér újraszámlálást. Noha ennél szorosabb eredmény nem is születhetett volna a szavazáson: ha csak egy ember máskép szavaz, akkor a szavazategyenlőség miatt második fordulót kellett volna tartani.

Bíznak is, meg nem is

Lapunknak úgy nyilatkozott Kóka egyik támogatója, hogy az új elnök nem tudja megszervezni a pártot, és nem tud egyértelmű irányt mutatni a tagságnak, ezért véleménye szerint egy év múlva újra elnökválasztást kell tartani.

Sok küldött azonban máris sietve gratulált Fodornak. Egyikük a hosszas kézfogás alatt ezt mondta: eddig Kókát támogattam, de most úgy érzem, neked is kell adni egy esélyt.

Köszöni szépen

Fodor ünnepi beszédében először köszönetet mondott Kóka támogatóinak, akik „emlékeztettek, hogy nem vagyunk tökéletesek”. Programbeszédében Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy amit ő ajánl, az több mint önállóság: az erő, a nyitottság, a demokratikus értékek védelme.

Hozzátette: olyan célokat, olyan stratégiát kell megfogalmazniuk, amely biztosítja az önállóságot, de egyúttal garancia arra is, hogy az SZDSZ eredményesen szerepel jövőre az európai parlamenti választásokon, önálló listán jut a parlamentbe és megerősödik az önkormányzatokban.

Első dolga

Első számú feladatának nevezte, hogy a kisebbségi kormánnyal is párbeszéd kezdődjön. A kormánytól cselekvési programot szeretne látni.

Mint mondta, a Fideszt politikai ellenfelének tekinti, de mindenkivel párbeszédre törekszik. "A párbeszéd és nyitás programját akarom megvalósítani. Az SZDSZ olyan párt lesz, amely az ország érdekében fog dönteni. Lesznek nehéz döntések, az ország nincs könnyű helyzetben" - fogalmazott Fodor.

Nem fordulat a kilépés

Fodor még a választás előtt azt mondta, szerinte a koalícióból való kilépés önmagában nem fordulat, csak a párt többéves politikájának folytatása, s "a választóinknak azt üzentük, hogy nem tudtunk megbirkózni a közös kormányzás feladatával. Megint tehetetlennek látnak bennünket. A fordulat az lesz, amikor cselekvőképesnek és hitelesnek tartanak minket".

Fodor Gábor szerint igazuk van azoknak, akik az ellenzéket okolják a kialakult helyzetért, mert az az ellenzék, amely kifordítva a népszavazás intézményét megbénítja az ország érdekét szolgáló átalakításokat, az felelőtlen, demagóg és kormányképtelen. Hozzátette, hogy ez a Fidesz az ő politikai ellenfelük.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt.-nél

Az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. vezérigazgatói pozícióját Nádasdy Bence tölti be február 19-től; új megbízása mellett a szakember... Teljes cikk

Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója

Németh Kornél távozása 2026 második felében várható. Teljes cikk

Új országigazgató a JYSK Magyarország élén

2026. március 1-jétől új országigazgató irányítja a JYSK magyarországi működését: Szűcs Tamás veszi át a pozíciót Szimeiszter Sándortól,... Teljes cikk