kapubanner for mobile

Hétfőtől nem Sulyok Tamás a köztársasági elnök

Sulyok Tamás szombaton aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amely azóta meg is jelent a Magyar Közlönyben. Ez azt jelenti, hogy a köztársasági elnök államfői megbízatása a hatálybalépés után egy nappal, azaz hétfőn megszűnik. Jogköreit átmenetileg Forsthoffer Ágnes házelnök veszi át.

Sulyok Tamás közösségi oldalán jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, amely egyben a köztársasági elnök megbízatásának megszűnését is jelenti, hétfőn 0 órától. Az aláírást azzal magyarázta, hogy annak megtagadásával jogsértést követett volna el. 

„Alaptörvényben foglalt kötelezettségemnek – jogi lehetőségeim és lelkiismeretem alapos mérlegelése után – eleget teszek. Aláírásom köztársasági elnöki kötelezettségeim és a köztársasági elnöki intézmény iránt tanúsított teljes és minden körülmények közötti tiszteletem végső pecsétje” – idézte a Telex Sulyok Tamást.

Így más jogszerű lehetősége nem lévén: „A hatályos Alaptörvény értelmében az alkotmányos elveket sértő, de az Országgyűlés, mint alkotmánymódosító hatalom által törvényes eljárás keretében elfogadott jelen módosítással szemben alkotmányos eszközzel nincs módom élni.”

A következő köztársasági elnököt az Országgyűlésnek 30 napon belül kell megválasztania, addig az elnöki jogköröket, szintén hétfőtől, Forsthoffer Ágnes, a Parlament elnöke gyakorolja, felfüggesztve addig képviselői munkáját, a házelnöki feladatait pedig az egyik alelnöknek adja át erre az időre, várhatóan Dr. Hallerné dr. Nagy Anikó alelnök, akinek személyéről a képviselők hétfőn döntenek.

Magyar Péter miniszterelnök pedig közösségi oldalán közzétette a TISZA álláspontját, mely szerint " egy olyan köztársasági elnök tudná legjobban megtestesíteni a nemzet egységét, aki mindenféle pártpolitikai múlt és kötődés nélkül szolgálná a nemzetet". 

További személyi és intézményi következményei az Alaptörvény módosításának:

  • visszaállították a hetven éves felső korhatárt az alkotmánybíráknak, amellyel két hónap múlva megszűnik a hetven év feletti Polt Péter és három másik alkotmánybíró megbízatása. Az Alkotmánybíróság elnökét a jövőben ismét az Alkotmánybíróság tagjai választhatják meg maguk közül, és az alkotmánybírák megbízatása tizenkettő helyett kilenc évre szól majd.
  • A bírák a jövőben nagyobb szerepet kapnak az Országos Bírósági Hivatal elnökének és a Kúria elnökének kiválasztásában és visszahívásában. Az OBH és Kúria elnökét az eddigi kilenc helyett csak hat évre választja az Országgyűlés, és bekerült az Alaptörvénybe, hogy nem választhatók újra.
  • Tizenkét éves időkorlátot vezetnek be az országgyűlési képviselőknek. Már a következő választáson sem indulhat el, aki már legalább három ciklusban volt képviselő.
  • Megteremtették a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállításának alkotmányos alapját. Az új hivatal elnökét és elnökhelyetteseit az Országgyűlés kétharmada választja majd meg hat évre. 

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek