kapubanner for mobile

Foglalkoztatásra fordíthat 1,1 milliárdot Békéscsaba

Békéscsaba önkormányzata és a Békés Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium 1,1 milliárd forintos uniós támogatást nyert el helyi foglalkoztatási együttműködési programok kidolgozására. A programba 756 hátrányos helyzetű embert vonnak be, illetve OKJ-s képzések is várhatóak.

images

A program keretében a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra való visszavezetésének is megteremti a lehetőségét mondta Nagy Ágnes, a Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője. A program szeptember 1-jén indul és 2020. június 30-ig tart. Ezalatt az időszak alatt összesen 756 hátrányos helyzetű embert vonnak be a programba, akik egyéni és csoportos tanácsadásokon vehetnek részt, mentori szolgáltatást nyújtanak számukra az elhelyezkedés és a munkahely megtartása érdekében.

A program alatt OKJ-s és betanító képzések várhatóak, amelyeken az álláskeresők teljes képzési költségét támogatják, ezen túl a tanfolyam idejére a résztvevők keresetpótló juttatásban, valamint szükség esetén utazási költségtámogatásban részesülhetnek - írta a Kormányhivatal.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek