Foglalkoztatóház épül Kömlődön
Korózs Lajos, az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi tárca politikai államtitkára a Református Egyházközösség által megépítendő Kerényi Béla Foglalkoztató Ház alapkövét helyezte el Kömlődön 2005. július 12-én. A helyi egyházközség közel 100 millió forint támogatást nyert Európai Uniós forrásokból e célra. A tervek szerint az új intézmény 40 fogyatékkal élő felnőtt nappali gondozását oldja majd meg.
Az államtitkár az ünnepségen méltatta az egyházközösséget, amely szavai szerint olyan gyülekezet, amelyről a legnagyobb elismeréssel kell szólni. Hozzátette: sok szó esik a befogadó társadalomról, s azok, akik egy ilyen vállalkozásba kezdenek, ennek szellemében tesznek.
A rossz idő miatt a tényleges alapkőletételre később kerül sor, egyszersmind annak a fémhengernek a lehelyezésére is, amelyben a résztvevők által az utókornak írt üzeneteket rejtették el az épület terveivel.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?