kapubanner for mobile

Fokozódó kihívásokkal néznek szembe az európai cégek Kínában

Egyre komolyabb kihívásokkal néznek szembe az európai cégek Kínában a távol-keleti ország gazdasági növekedésének lassulása, az amerikai-kínai kereskedelmi háború, valamint az emelkedő bérek miatt az EU-Kína kereskedelmi kamara felmérésének közzétett eredményei szerint.

Az 585 vállalat bevonásával készült felmérést az idei év első két hónapjában végezték. Azóta az Egyesült Államok és Kína viszonya még inkább kiéleződött, de már akkor is a megkérdezettek több mint harmada állította, hogy a két nagyhatalom egymás árucikkeire kivetett pótvámjai negatív hatással voltak rájuk.

A felmérés eredményei ellentmondanak azoknak a reményeknek, miszerint az európai cégek előnyt kovácsolhatnak a pótvámokból.

A válaszadók 45 százaléka maradt csupán derűlátó a következő két évben várható gazdasági növekedéssel kapcsolatban, míg 2018-ban még a megkérdezettek 62 százaléka volt optimista.

Arról, hogy a következő öt évben hogyan alakulnak majd a szabályozásból eredő akadályok, 47 százalék vélekedett úgy, hogy ezeknek a száma nőni fog, míg 25 százalék szerint nem várható változás.

A válaszadók 20 százaléka számolt be arról, hogy adott át technológiát kínai partnereknek a piacra való bejutás érdekében. Két éve még csak 10 százalékra rúgott ez az arány.

A megkérdezettek több mint fele vélekedett úgy, hogy Kínában nem megfelelően működik a szellemi tulajdon védelme, míg 45 százalék érezte úgy, hogy egyenlőtlen bánásmódban részesül a kínai cégekhez képest.

A felmérés készítői hangsúlyozták: fontos lenne eltörölni a piaci akadályokat és a szabályozásból adódó nehézségeket, valamint a tervgazdálkodás maradványait.

Az európai vállalatok azt szeretnék, ha Kína nyitott és méltányos piaci körülményeket teremtene, amennyiben pedig ez megvalósulna, azzal Peking egyúttal kiküszöbölhetné az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háború létjogosultságát - mutattak rá a felmérés készítői, hozzátéve, hogy az európai cégek ugyan egyetértenek egyes amerikai aggodalmakkal, de teljes mértékben ellenzik a büntetővámok meggondolatlan kivetését.

A problémák dacára a megkérdezett vállalatok 62 százaléka mondta azt, hogy Kína továbbra is jövőbeni globális beruházásaik három fő célpontja között marad, és 56 százalék tervezi üzleti tevékenységének bővítését Kínában.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk