Fókuszban a kedvező támogatási lehetőségek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚj mikrofinanszírozási eszköz bevezetésébe egyeztek bele uniós foglalkoztatási miniszterek: a támogatás erőssége, hogy olyan személyeknek nyújt lehetőséget vállalkozásuk elindításában, akik munkanélküliek vagy éppen veszély fenyegeti állásukat.
A mikrohitelek mellett azonban a nagyvállalkozásokat érintő TÁMOP 2.3.3/B. is a fókuszpontba került, hiszen módosult a korábban meghirdetett beadási határidő, többek között erről lehet olvasni az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) márciusi hírlevelében.
A Pályázati rovat részleteiben is kitér a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány együttműködésében kiírt pályázatról, amely a felsőfokú szakirányú továbbképzési szakon tanuló hallgatók költségtérítéses tanulmányait hivatott támogatni közel 10 milliárd forinttal.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet pedig vizsgaszervező intézmények számára adott ki felhívást, akik a TÁMOP 2.2.1 keretein belül részt vennének a Vizsgarendszer fejlesztése alprojekt munkájában.
A felnőttképzési intézményekhez szorosan kapcsolódva a Magyar Közlönyben kihirdették a felnőttképzési törvény aktuális módosításait, amelynek értelmében a forrásból támogatott, összességében legalább 240 órát meghaladó időtartamú képzési programot a digitális írástudás megszerzését szolgáló, a megjelölt képzési modulokat tartalmazó képzési programmal együtt kell megvalósítani.
A Hírek rovatban informálódhatunk a március elején létrejött Észak-Magyarországi Felsőoktatási Szövetségről is, amelynek célja, hogy az oktatás, a kutatás és a pályázatok révén szorosabbra fűzze az intézmények közötti együttműködést. A szövetség az egri Eszterházy Károly Főiskola, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, valamint a Miskolci Egyetem megállapodásával alakult meg, áll a lapunknak eljuttatott anyagban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?