kapubanner for mobile

Folytatódik a sztrájk, hétfőn demonstráció is lehet

A péntek délutáni egyeztetésen sem született megállapodás a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között, így folytatódik a sztrájk. Az egyeztetés mindössze két percig tartott.

A munkabeszüntetést hétvégére sem függesztik fel. A tárgyalások szombat délelőtt 10 órakor folytatódnak.

Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke szerint az, hogy nem kaptak elég időt az ajánlat átgondolására, arra utal, hogy "a vállalat a sztrájk folytatódásában érdekelt, mert így napi 50 millió forintot spórolhat meg". Földényi György azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben hétfő kora délutánig nem tudnak megállapodni, a BKV-székház elé vonulnak a sztrájkban résztvevők.

A sztrájkbizottság elnöke arcátlannak nevezte a BKV ajánlatát. Mint mondta: az év végi 45 ezer forintos utalvány helyett bruttó 30 ezer forintot ajánlottak, a 3-3 százalékból csak 1-1 százalékot tartanának a kollektív szerződésben, a másik 2 százalékot azonnal megajánlották 3500 forintos felső korláttal. Ezzel nem tudnak egyetérteni - tette hozzá.

A szakszervezeti vezető szerint hétfőn többen csatlakozhatnak a sztrájkoz, mivel troli- és metrógarázsokból is megkeresték őket.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az MTI-nek azt mondta: a metrósok nem csatlakoznak a sztrájkhoz, mert úgy látják, a tárgyalóasztal mellett kell megállapodni.

Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese azt mondta: részben elfogadták a sztrájkbizottság ajánlatát, de mivel az ajánlat érinti a kollektív szerződést, a többi szakszervezettel is egyeztetni akarnak. Ezért hívták össze a tárgyalást szombat délelőttre.

Mint mondta: elfogadták a szakszervezetek azon ajánlatát, hogy 6 ezer forintra csökkentik a melegétkeztetési utalványok mértékét, s az év közben bruttó 30 ezer forint értékű választható juttatást biztosítanának.

A BKV vállalta volna továbbá, hogy a kollektív szerződésben rögzíti az 1-1 százalékos egészség- és magánnyugdíj-pénztári hozzájárulást, de ezzel egyidejűleg egy külön megállapodásban garantálnák 2010-ben a további 2-2 százalékot is azzal a kikötéssel, hogy annak mértéke nem lehet több 3500 forint/fő/pénztár/hó összegnél.

Ha erről a bértárgyaláson sikerül megegyezni, akkor 2010-ben felső korlát nélkül biztosítaná a BKV a juttatást - mondta Bolla Tibor, aki szerint szombaton megszülethet a megállapodás, mert ajánlatuk mindenki számára elfogadható. Ha a szakszervezetek meg akarnak állapodni, akkor meg fognak állapodni - jelentette ki a vezérigazgató-helyettes.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek