Ford: nem megy a városi terpjáró, mennek a dolgozók
A Ford Motor azt tervezi, hogy bezárja öt észak-amerikai gyárát, s ez 7500 munkahely, azaz a teljes létszám 6 százalékának leépítését jelentheti - írta a Wall Street Journal. A értékesítési és pénzügyi nehézségekkel küszködő vállalat a jövő év elejére ígérte nagyszabású átalakítási tervét, amelynek egyes részletei már ismeretesek: az Egyesült Államok második számú autógyáránál november 21-én azt közölték, hogy Észak-Amerikában mintegy 4 ezer nem termelő álláshelyet készül leépíteni, alkalmazotti létszámának mintegy tizedét. A társaság harmadik negyedéve ismét veszteséggel, 284 millió dolláros hiánnyal zárult, aminek fő oka a cég szerint a "profithordozó" sportos városi terepjáróinak gyenge eladásai voltak. A másik nagy amerikai autógyár, a General Motors nemrégiben jelezte: 30 ezer fős leépítést hajt végre 2008-ig, leállítja, illetve szűkíti a gyártást 12 üzemében.
A értékesítési és pénzügyi nehézségekkel küszködő vállalat a jövő év elejére ígérte nagyszabású átalakítási tervét, amelynek egyes részletei már ismeretesek: az Egyesült Államok második számú autógyáránál november 21-én azt közölték, hogy Észak-Amerikában mintegy 4 ezer nem termelő álláshelyet készül leépíteni, alkalmazotti létszámának mintegy tizedét.
A társaság harmadik negyedéve ismét veszteséggel, 284 millió dolláros hiánnyal zárult, aminek fő oka a cég szerint a "profithordozó" sportos városi terepjáróinak gyenge eladásai voltak.
A másik nagy amerikai autógyár, a General Motors nemrégiben jelezte: 30 ezer fős leépítést hajt végre 2008-ig, leállítja, illetve szűkíti a gyártást 12 üzemében.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?