Forrnak az indulatok egész Európában
Tovább fog növekedni idén a munkanélküliség az Európai Unióban, ezért társadalmi feszültségekre lehet számítani - mondta Andor László foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztos osztrák újságíróknak Brüsszelben.
A Der Standard keddi beszámolója szerint a nemrégiben létrejött új Európai Bizottság magyar tagja különösen fontosnak tartja, hogy tiszteletben tartsák a munkanélküliek jogait.
Andor szerint nem szabad túl korán véget vetni a válsághoz fűződő konjunkturális intézkedéseknek, "máskülönben az egész hiábavaló volt". Nem biztos, hogy szabad ezeket 2011-ben kifutni hagyni - mondta a hétfői sajtóbeszélgetésen. Annak ellenére, hogy némi javulást lehet tapasztalni, nem szabad még "lazítani", ezt mutatja a görög gazdasági helyzet is. Andor szerint attól lehet tartani, hogy a görög válság futótűzként átterjed más földközi-tengeri országokra.
Beszélt arról is, hogy véleménye szerint a bankválság költségeit nem lehet egyedül az adófizetőkre terhelni. "Ha most felkaroljuk a pénzügyi szektort, akkor a jó időkben nagyobb felelősséget kell elvárni tőlük" - mondta.
A Kurier című lap cikke kitért arra is, hogy a biztos véleménye szerint nem alkalmas az idő mélyreható nyugdíjreformokra, mert azok csak rontanának a helyzeten. Nyugdíjreformokra szükség van Andor szerint, de nem most - írta a lap.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek