Fórum a kettős állampolgárság nyugdíjakra gyakorolt hatásáról
Minden ezer nyugdíjas áttelepülő után 800 millió forint többletkiadással lehet számolni évente - közölték az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szakemberei a nyugdíjas érdekképviseleti vezetőkkel tartott kerekasztal-fórumon.
Kerekasztal-beszélgetésen adtak tájékoztatást szerdán az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) szakemberei a kettős állampolgárság nyugdíjakra gyakorolt hatásáról. Kiss Sándor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szakigazgatási és nyugdíjellenőrzési főosztályvezetője a fórumon elmondta, hogy a nyugdíjat a Nyugdíjbiztosítási Alapból a kétoldalú megállapodások, a területi egyezmények és az EU koordinációs rendeletei alapján eltérő számítási módszerrel kell finanszírozni, igazodva a vonatkozó biztosítási, illetve nyugdíjas jogálláshoz. Nem mindegy tehát, hogy milyen rendezőelvet kell alkalmazni.
Tények mutatják, hogy a területi elv alapján kifizetett járandóság némileg meghaladja a magyarországi nyugdíjátlagot. Figyelemmel az úgynevezett területi elv alapján történő nyugdíjelbírálásra, minden ezer nyugdíjas áttelepülő után 800 millió forint többletkiadással lehet számolni évente. A területi elven alapuló egyezmények lényege, hogy a nyugellátást az az ország állapítja meg és fizeti, ahol a nyugdíjra jogosult él, illetve az állandó lakhelye van.
Évi mintegy 20 milliárd a román és a szovjet egyezmény alapján
A magyar-román egyezmény alapján jelenleg 20 858 fő részesül nyugdíjban, az ebből adódó éves kiadás 14,8 milliárd forint. A magyar-szovjet egyezmény szerint 5 473 fő kap nyugdíjat, az éves nyugdíjkiadás ez esetben 4,3 milliárd forint.
Molnárné Balogh Márta, az ONYF fővárosi és Pest megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóságának igazgatóhelyettese elmondta, hogy tavaly összesen 12 713 nemzetközi vonatkozású nyugdíjkérelem érkezett a magyarországi illetékes hatóságokhoz. Ebből szociális biztonsági egyezmények hatálya alá tartozik 5 765 kérelem, szociálpolitikai vonatkozású 6 296 igény, és 652 volt a külföldön élők nyugdíjigénylése. Ez év szeptember 30-ig összesen 10 506 külföldi vonatkozású kérelem érkezett a hazai hivatalokhoz, és az eddigi tapasztalatok szerint ez a szám év végéig várhatóan meghaladja majd az előző évi szintet.
Idén összesen 4 034 nyugdíjkérelem érkezett az Európai Unió rendeletei alapján. Ezek között vannak olyan országokból érkezők, amelyekkel korábban nem álltunk kétoldalú egyezményes viszonyban, ám az európai uniós csatlakozás révén ezekre is érvényesek a vonatkozó közösségi rendeletek. Ezeken túl 3 300 kérelem érkezett az EU-ba Magyarországgal együtt csatlakozó országokból, amelyekkel volt ugyan kétoldalú megállapodásunk, ám azokat az uniós rendeletek felülírták.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?