Franciaországban kilenc hónap után először csökkent a munkanélküliség
A France 2 francia közszolgálati televízió híradójának értesülése szerint a munkanélküliek száma 0,3 százalékkal, azaz 11 ezer fővel csökkent augusztusban az előző hónaphoz képest.
Erre kilenc hónapi emelkedés után most először került sor. A hivatalos adatokat kora este hozza nyilvánosságra a munkaügyi minisztérium.
A köztelevízió úgy tudja, hogy augusztus végén az állást keresők száma 3 413 300 volt. Előző hónapban még 0,8 százalékos volt a növekedés, s újabb rekordot döntött a munkanélküliek száma. Egy év alatt egyébként 5,5 százalékkal növekedett a munkanélküliség, havonta átlagosan 17 543 fővel.
Annak ellenére, hogy Francois Hollande államfő legfőbb választási ígérete az volt, hogy megállítja a munkanélküliség növekedését, a munkanélküliek száma két és fél évvel ezelőtti megválasztása óta közel félmillióval emelkedett.
A köztévé szerint a kedvező augusztusi adatok miatt a kormánynak még nincsen igazán oka az örömre, a tendencia megfordulásáról egyelőre nem lehet beszélni, miután az augusztusi adatok a nyári szabadságolások miatt nem számítanak igazán jelzésértékűnek. Ezenkívül a francia statisztikai hivatal (Insee) éppen kedden erősítette meg az augusztus 14-én közölt első becslését, miszerint az első és a második negyedévben is stagnált a gazdaság, ami hosszú távon nem segíti a munkanélküliség tényleges csökkenését.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?