Fúzió után leépít a jegybank
A Magyar Nemzeti Bank elküldi a felügyeleti terület dolgozóinak húsz százalékát, közlésük szerint a költséghatékonyság javítása érdekében.
A jegybank honlapján közölte, a csökkentés alapvetően a jegybank pénzügyi felügyeleti területére vonatkozik, ezen belül döntően a támogató, és nem a felügyelői szervezeti egységeket érinti.
A jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) októberi fúziója után azonnal megkezdték a két hatóság párhuzamos tevékenységeinek áttekintését, hogy racionalizálhassák, és a takarékosabbá tehessék a működést. Ezzel az idén márciusban meghirdetett költségcsökkentési programot folytatták.
A jegybank által idézett törvény kimondja, hogy a PSZÁF-tól az MNB-hez került dolgozóknál a munkáltató működésével összefüggő felmondási oknak minősül – a költséghatékony létszámgazdálkodás érdekében – a feladat ellátásához szükséges munkakörök megszüntetése. Ilyen okkal felmondani – október 1-jétől számítva – 6 hónapig lehet a korábbi PSZÁF-alkalmazottaknak. A felmondásnál a PSZÁF-nál és az MNB-nél töltött munkaviszonyt egybe kell számítani.
Az összevonás előtt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél az idén az első negyedévben 101 vezető és 414 munkatárs dolgozott. Az MNB 2013 szeptember végi zárólétszáma 605 volt a jegybank honlapján elérhető adatok szerint.
Az Index.hu volt PSZÁF-alkalmazottaktól úgy értesült, hogy az utóbbi hetekben sokan elhagyták a jegybankot: többeket azzal bírtak távozásra, hogy olyan pozíciót ajánlottak nekik, amelyről sejteni lehetett, hogy nem fogadják el. A fúzió egyébként sem volt zökkenőmentes: késtek a munkaszerződések, nem voltak tiszták a fizetések és hogy egyáltalán kik lesznek a vezetők. Sok alkalmazott már a kiutat keresi: az egyik megszólaló a viszonyokra a „mindenki menekül” a kifejezést használta.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?