Gazdasági stabilitásra törekszik Románia
A gazdasági stabilitást, a munkahelyek megőrzését, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását, a decentralizáció folyamatának gyorsítását, az infrastruktúra fejlesztését jelöli meg a jövendő román kormány legfőbb feladatai között a parlamenti pártok által vasárnap aláírt koalíciós megállapodás.
A megállapodásban a két nagy politikai alakulat leszögezi: kölcsönösen tiszteletben tartják egymás ideológiáját és irányvonalát, tekintettel arra, hogy a PD-L az Európai Néppárthoz, a PSD pedig az európai szocialista frakcióhoz tartozik. Abban is megegyeztek, hogy mindkét fél külön jelöltet indít a jövőre esedékes romániai elnökválasztáson.
A megállapodásban a továbbiakban az ország előtt álló legfőbb feladatok felsorolása következik. Eszerint a jövendő koalíció stabil gazdasági környezet kialakítására törekszik, enyhítendő a gazdasági válság romániai hatásait. Mindent meg akar tenni a munkahelyek megőrzéséért, illetve új munkahelyek teremtéséért.
Miközben megtartják az egykulcsos, 16 százalékos jövedelemadót, kilátásba helyeznek bizonyos kompenzációkat és adócsökkentéseket a kis jövedelműek számára. Az aláíró felek számos intézkedést irányoznak elő az állami nyugdíjak pénzügyi fedezetének szavatolására.
A felek az igazságszolgáltatás reformját is ígérik, biztosítva annak függetlenségét. Folytatni kívánják a decentralizációs folyamatot, egyre nagyobb hangsúlyt helyezve a közigazgatási autonómiára.
A két párt gazdasági intézkedései révén fel kívánja karolni a kis- és középvállalatokat. Fontosnak tartják, hogy nagy hatékonysággal hívhassák le az európai pénzeket. Gyorsított ütemben tervezik fejleszteni az infrastruktúrát, elsősorban a közúti és vasúthálózatot. Nem maradt ki a dokumentumból az ország energiaellátási biztonságának szavatolása sem, figyelmet fordítanak az alternatív, környezetkímélő technológiákra is.
A megállapodás külön kitér az utóbbi időben nagy visszhangot kiváltott oktatási és egészségügyi reform végrehajtására. Számos szociális intézkedést is tartalmaz a majdani program, így növelni akarják a családok számára a gyermekek után járó segélyeket, folytatni kívánják a szociális lakások építését.
A megállapodás értelmében az aláírást követő három napon belül meg kell alkotni a válságellenes intézkedéseket tartalmazó közös kormányprogramot.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?