kapubanner for mobile

Gyászolnak az olasz egészségügyi dolgozók

Gyászszalaggal a karjukon dolgoztak szerdán is az olasz kórházi dolgozók, így tüntetve a Monti-kormány egészségügyi reformja ellen, mely a következő két évben 14 milliárd euróval csökkenti a költségvetési támogatást.

Az újabb reform veszélybe sodorta a közegészségügy fenntarthatóságát, nem lesznek biztosíthatók az alapvető kórházi szolgáltatások. Az ágyak számának csökkentése eddig még sohasem hozott megoldást - hangoztatták a kórházak orvosai a napilapoknak nyilatkozva.

Főorvosok és ápolók egyaránt második napja gyászszalaggal a karjukon végezték munkájukat, ilyen módon fejezve ki tiltakozásukat a január elsejétől életbe lépő újabb megszorítások ellen.

Az utóbbi öt évben, három különböző római kormány összesen hat egészségügyi reformot indított el, minden alkalommal a költségvetési támogatás csökkentésével. Januártól két év alatt további 14 milliárd eurós megszorítás várható.

Ez a többi között a kórházi ágyak számának csökkentését jelenti: jövőtől ezer olaszra 3,7 ágy jut a mostani 4,2 helyett.

Az Olasz Magánkórházak Szövetsége (Aiop) felmérése szerint Itália 542 állami és 621 akkreditált magánkórházát tavaly a költségvetés több mint 61,6 millió euróval finanszírozta, ebből az állami kórházaknak 85,6 százalék jutott. Az állami kórházakban 149 ezer ágy volt, a magánkórházakban 66 ezer.

A reform felszámolja a nyolcvan kórházi ágynál kevesebbet fenntartó magánkórházakat. 250 kórházról van szó, melyek 12 ezer embernek adnak munkát és évente 300 ezer bent fekvő beteget látnak el.

Állami vagy magán kórház egyre megy, az olasz egészségügy legnehezebb időszakát éli a országos közegészségügyi rendszer 1978-as kialakítása óta - írta a Corriere della Sera napilap. Egészségügyi kiadásaik 25 százalékát az olaszok már most is saját zsebből fizetik, míg az EU-átlag 15 százalék. 6,4 millió olasznak van magán egészségügyi biztosítása - hangoztatta a sajtónak Ignazio Marino szenátor és sebész.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk