Gyerekkel könnyebb nyári szabadsághoz jutni
A cégek odafigyelnek arra, hogy nyáron a gyereket nevelő dolgozók el tudjanak menni szabadságra, derül ki az mfor.hu Heti Hármasából. A Kürt Rt. vállalati napközi bevezetését tervezi, a PWC-nél egy hónapos fizetés nélküli szabadságra mehetnek a gyerekes szülők, a Családbarát Munkahely díjat elnyerő Csavar és Húzottárú Zrt. pedig saját üdülőket tart fenn alkalmazottjai részére.
Menedzsment Fórum: Figyelembe veszi-e a cég a nyári szabadságolások kapcsán bármilyen módon a gyermekkel rendelkező munkatársak helyzetét? Támogatják-e (például üdülési csekkel vagy más módon) a gyermekes családok üdülését a vállalatnál?
Gergácz Lilli, a Kürt Rt. HR-vezetője:
- A szabadságolások idején a gyermekes dolgozók elsőbbséget élveznek a beosztásnál, de az alkalmazottak általában egymás között, a cég beleszólása nélkül állapodnak meg. Mi elvárjuk a munkatársaktól, hogy egy évben legalább tíz napot egy huzamban töltsenek pihenéssel, ami a regeneráció szempontjából igen fontos.
A vállalat a legjobb dolgozót évente háromszázezer forint értékű üdüléssel jutalmazza meg. A Kürt-székházba a dolgozók alkalom adtán behozhatják gyereküket, és az alagsorban található uszoda és szauna is jó időtöltés a kicsiknek.
A jövőre felépülő, a jelenleginél 2500 négyzetméterrel nagyobb új központunkban orvosi szoba és tornaterem mellett például gyermeknapközit is kívánunk létesíteni.
Magyari Andrea, a Pricewaterhouse Coopers (PWC) HR-vezetője:
- A vállalat működésének egyik alapelve, hogy pihenésre ösztönözze a dolgozókat. A cég elfogadta a Parents Policy nevű irányelvet, amely lehetőséget biztosít a gyermeküket nevelő szülőknek, hogy - amennyiben elfogyott szabadságuk - legfeljebb egy hónapig fizetés nélküli szabadságra menjenek.
A vállalat hatszáz alkalmazottja közül mintegy harmincan dolgoznak jelenleg részmunkaidőben, közülük a legtöbben kismamák. Három-négy évvel ezelőtt - amikor több női alkalmazottunk elment szülni - dolgoztuk ki a munkába való visszatérésüket segítő rendszert, amely lehetőséggel azóta legtöbben éltek is.
A gyermekes és nem gyermekes munkatársak esetében is próbáljuk rugalmasan kezelni a munkaidőt, ugyanis a cég érdeke is, hogy a dolgozók elégedettek legyenek. Az üdülést mindenki magának szervezi meg, de a vállalat minden évben szervez például céges gyereknapot.
Szalai Zsuzsa, a Csavar- és Húzottárú Zrt. vezérigazgatója:
- Odafigyelünk arra, hogy a kisgyermekes vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők a nyár folyamán el tudjanak menni szabadságra.
Amennyiben a családi helyzet megkívánja, a dolgozók egymás között elcserélhetik a beosztásukat, ami a két-három műszakosok esetében sűrűbben előfordulhat.
A cég két saját nyaralóházat tart fenn Balatonfüreden dolgozói számára, amit évente egyszer vehetnek igénybe - hozzátartozóikkal.
Ezenkívül üdülési csekkel is hozzájárulunk a kedvezményes üdüléshez.
A vállalat számos programot szervez a dolgozóknak és családjuknak. A legközelebbi a két napos gyereknap lesz, emellett Mikulásjárás, bálozás és kirándulás is van minden évben.
(A termelővállalat a fentiek, illetve a parkosított környezet miatt tavaly a középvállalatok kategóriájában elnyerte a Családbarát Munkahely díjat.)

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?