kapubanner for mobile

Gyilkolhat a munkahely

Minden munkahely veszélyektől, káros ártalmaktól hemzseg. Ezek lehetnek jelentéktelenek, kisebbek, súlyos egészségkárosítók, de akár halálosak is. Mégsem mindegyiknek főnök a neve.

Aki úgy érzi, panaszai főleg munka közben, illetve a nap vége felé jelentkeznek, gyanakodhat munkahelyi ártalomra.

Nyomdai és fémipari munkásoknál, autószerelőknél, ruhatisztítóknál, műanyagipari munkásoknál és festőknél magasabb a húgyhólyagrák előfordulása az átlagosnál. Építőmunkások esetében gyakoriak a gyomor, nyelőcső és a felső légutak rákos megbetegedései, valamint a szívbetegségek.

Egy neve elhallgatását kérő fiatalember már egy éve pereskedik azért, mert rövid idő alatt egy nem megfelelő méretű és tisztaságú bakancs miatt elvesztette egyik alsó végtagját. De vannak olyanok is, akiknél a munkakörükben alkalmazott vegyszer súlyos és maradandó allergiát váltott ki. Igazunk bizonyításakor szakértőkre (orvosi, munkaegészségügyi) támaszkodhatunk, de sokat segíthetnek a jelenlegi és volt kollegák is. Főleg, ha másnak is hasonló problémái vannak.

Szépítő statisztika

Válságban ne stresszeljük a dolgozót! „Sajnos munkavédelemmel legtöbb esetben akkor foglalkozik a munkáltató, ha a baleset megtörtént, a felügyelőség bejelentkezik, esetleg véletlenszerűen megjelenve azonnali dokumentációkat kér. Az OMMF honlapján található statisztika valószínűleg nem a ténylegesen bekövetkezett esetek számát takarja, mert a kisvállalkozók egy része igyekszik megegyezni a munkavállalóval, hogy „elsimítsa” az ügyeket. Ez duplán igaz a feketén foglalkoztatott munkavállalóra.” – mondta lapunknak Tóth József egy bt. ügyvezetője, cégüket akkreditált vizsgáló laboratóriumként tartják számon.

Munkahelyi baleset: ugyanúgy fáj, mint az otthoni.

Munkaügyi ellenőrzésre külön engedély és előzetes tájékoztatási kötelezettség nélkül hivatalból vagy közérdekű bejelentés alapján kerülhet sor. Utóbbi bejelentések általában a munkavállalóktól érkeznek. Lehetőség van igénybe venni a tanúvédelmet, ha valaki retorzióktól tart. Így a hatóság semmilyen formában sem szolgáltathat ki adatot, sőt a foglalkoztató azt sem tudhatja meg, hogy bejelentés alapján történt-e az ellenőrzés. Az adatok zárt kezelése – kérésre – a helyszínen vagy a hatóságnál meghallgatott munkavállalót is megilleti.

Vigyázni kell azonban, mert 2008. február elejétől egy vesztes munkaügyi per (kivéve a társadalombiztosítási perek) tetemes veszteséggel is zárulhat a perlekedő alkalmazott számára! Az új szabályok pedig nemcsak akkor élnek, ha a munkavállaló indítja a pert, hanem akkor is, ha a munkáltató a felperes.

Nehezebben bizonyítható

Foglalkozási megbetegedésre okot adó munkaköröket, körülményeket egy jogszabály korábban tételesen nevesített, ezt azonban egy alkotmánybírósági határozat megsemmisítette – mondta a FigyelőNetnek Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke. Így lehetőség nyílt arra, hogy a társadalombiztosítási szervek a korábbi jogszabályban nem felsorolt esetekben is foglalkozási megbetegedést állapítsanak meg. A bizonyítás viszont nehezebb lett, mert egy hepatitisszel fertőződött ápolónőnek már bizonyítania kell, hogy betegségét a munkahelyén szerezte.

Néhány éve a munkavállalók – rendes vagy rendkívüli felmondás miatt indított perben – az elszenvedett, tényleges egészségsérelmet eredményező lelki trauma miatt is igényelnek kártérítést. Ilyenkor is a munkavállalónak kell bizonyítania a kárt okozó baleset vagy betegség munkaviszonnyal való összefüggését.
tanácsok irodistáknak
• Ha számítógépes munkát végzünk, rendszeresen pihentessük a szemünket, üljünk 55-60 centiméterre a monitortól!
• Akik kis helyiségben folyamatosan használnak fénymásolót, nyomtatót, vegyék komolyan a gyakori fejfájást, az allergiás bőrkiütéseket, mert a legtöbb fénymásoló működés közben ózont bocsát ki, ami mérgező. Ha nem lehet felszerelni speciális szűrőket, akkor rendszeresen szellőztetni kell!
• A billentyűzet előtt alakítsunk ki elég helyet a kéz és a csukló megtámasztására és a billentyűzet felszíne ne legyen fényes, mert a visszaverődés zavarhatja a látásunkat!
• Rendszeres egérhasználat során iktassunk be pihenőt, esetleg a billentyű segítségével váltsuk ki időközönként az egeret!
• A számítógép monitorát állítsuk be úgy, hogy a fényforrások (ablak és egyéb nyílások), a világos színű berendezési tárgyak, falak ne okozzanak közvetlen tükröződést a képernyőn!
• Részesítse előnyben a természetes fényforrásokat!
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek