kapubanner for mobile

Gyulán szondázzák a sztrájkkészséget

Felméri a dolgozók sztrájkkészségét a Gyulai Húskombinát Rt. szakszervezete, mivel bérajánlatukra nem érkezett érdemi válasz a munkaadótól.Az érdekképviselet kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a napokban felméri tagjai sztrájkkészségét, ezt követően testületi döntést hoz a kollektív munkaügyi vita megkezdéséről - ez ugyanis az előfeltétele egy esetleges sztrájk meghirdetésének.Az érdekvédők ugyanakkor remélik, hogy május elsejéig létrejön a megállapodás.Az érdekképviselet bérfejlesztés helyett bruttó 3,5 százalék jövedelemnövekedésnek megfelelő jóléti juttatást is elfogadhatónak tart - mondta Bezdán János, a szakszervezeti tanács elnöke az MTI-nek.A javaslat értelmében a dolgozók így 1500 forint értékű vásárlási utalványban, valamint a 2006-ban munkavállalónként három alkalommal 6250 forint értékben adható adómentes juttatásban részesülnének. A szakszervezet ezenkívül javasolja, hogy a vezetés tegye térítésmentessé a dolgozók étkeztetését is, akik jelenleg alkalmanként száz forint ellenében vásárolhatnak az üzemben reggelit és ebédet, mivel a higiéniai előírások miatt élelmet nem vihetnek be a gyár területére.A szakszervezet kiemeli: a cégnél tavaly sem volt bérfejlesztés, a keresetek reálértéke az öt évvel korábbi szinten stagnál.A 650 dolgozót foglalkoztató Gyulai Húskombinátnál Bezdán János tájékoztatása szerint 540 tagja van a Húsipari Dolgozók Szakszervezete alapszervezetének. Más szakszervezet nincs jelen a társaságnál.Ruck János, a vállalat vezérigazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a cég vezetése júliusban kíván tárgyalni a keresetfejlesztésről. Ennek mértéke szavai szerint a húskombinát első negyedéves eredményétől függ.Ruck János szerint a béremelés mértéke alapvetően az exporteladások sikerétől függ: a cég az idén több ezer tonna hústermék értékesítését tervezi a keleti piacokon.A vezérigazgató hangsúlyozta: a cégnél jelenleg érvényes kollektív szerződésben meghatározott juttatások 30 százalékkal kedvezőbbek, mint a munka törvénykönyvében előírt minimumok.(MTI)
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek