kapubanner for mobile

Gyűlnek a rezidensek felmondólevelei

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Népszabadság információi szerint már több száz rezidens felmondólevele gyűlt össze Bősze Ferenc veszprémi ügyvédnél, akit a Magyar Rezidens Szövetség kért fel arra, hogy dolgozza ki azokat a formanyomtatványokat, amelyeket a szervezet által kilátásba helyezett év végi tömeges „felmondóakció” során kívánnak igénybe venni.

A rezidensszövetség tavasszal ultimátumot intézett az egészségügyi kormányzathoz: amennyiben 2011. december végéig a szervezetnek nem sikerül megállapodnia a kabinettel a rezidensi és az orvosi bérek rendezéséről, akkor az érintettek tömeges felmondással megbénítják az egészségügyi intézmények működését. Bősze Ferenc elmondta, négy formátumban készültek el a biankó nyilatkozatok, ezek közül az egyes rezidenseknek kell a saját szerződésüknek megfelelően kiválasztaniuk, hogy határozott vagy határozatlan időtartamú munkaviszony felmondással, illetve közalkalmazotti jogviszony esetén lemondással válnak-e meg az állásuktól. A formanyomtatványokat a rezidensszövetség honlapjáról lehet letölteni, majd a kitöltött nyilatkozatokat postán kell eljuttatni az ügyvéd irodájába.

A Népszabadság szerint legalább háromezer nyilatkozat szükséges ahhoz, hogy a rezidensszövetség, valamint az akciójukhoz csatlakozó Magyar Orvosok Szövetsége és a Magyar Orvosi Kamara élesítse a felmondóleveleket, azaz felfedje az érintettek személyét, és elküldje a dokumentumokat a munkáltatóknak.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek