kapubanner for mobile

Gyurcsány Ferenc: nincs itt az ideje a 38 órás munkahétnek

Gyurcsány Ferenc: nincs itt az ideje a 38 órás munkahétnek

Magyarország.hu
2004. szeptember 21., kedd
Gyurcsány Ferenc nem tartotta teljesíthetőnek azt a szakszervezeti javaslatot, miszerint a jelenlegi 57 százalékos foglalkoztatási ráta 60 százalékra emelését vállalják a kormányzati időszak végére. Az eredeti vállalás, a 400 ezer új munkahely létesítése elvégezhető.

A 38 órás munkahét bevezetésének még most nincs itt az ideje, ezt le kellene venni a napirendről - javasolta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt az ágazati szakszervezeti vezetőkkel tartott keddi konzultáción. A cégeknek jelenleg egy ilyen munkaidőalap-csökkenés ellensúlyozásához nincs versenyképességi tartalékuk - mutatott rá.

Gyurcsány Ferenc annak a négy évre szóló megállapodásnak a félidős teljesítését értékelte, amelyet még Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltként kötött az ágazati szakszervezetekkel. Ennek kilenc fő eleméből hat egészében, három pedig részben teljesült, valamint a további két évben nagyrészt ezekben a vállalásokban is eredmény érthető majd el - tette hozzá Gyurcsány.

A munkaidő-csökkentésről szólva ugyanakkor megjegyezte: abban partner a kormány, hogy 2005-ben december 24-e már munkaszüneti nap legyen, illetve a 20 perces ebédszüneti idő is fokozatosan beépüljön a munkaidőbe.

Teljesíthető lesz a 400 ezer új munkahely

Gyurcsány nem tartotta teljesíthetőnek azt a szakszervezeti javaslatot, hogy a jelenlegi 57 százalékos foglalkoztatási ráta 60 százalékra emelését vállalják a kormányzati időszak végére. Az eredeti vállalás, a 400 ezer új munkahely létesítése teljesíthető, valamint a megszűnő munkahelyekkel együtt számítva a 100-150 ezres pozitív egyenleg is lehetséges.

Magyarországon az európai összehasonlításban nem aránytalan a munka- és a tőkejövedelmek megosztása. A gond az, hogy a GDP összességében kevés. Nagy szükség van tehát a stabil 4-5 százalékos országos teljesítménynövelésre.

A megállapodásban szereplő négy évre szóló 25 százalékos reálbéremelésről Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy már most a félidőben több mint 24 százalékot ért el az ország. Igaz, hogy a versenyszférában ebből 18-19 százalék realizálódott, de az is kétségtelen, hogy a közszféra illetményemelése húzta magával a cégek bérfejlesztését.

Szükséges a korszerűbb közszolgáltatás

Korszerűbb közszolgáltatásra van szükség, mert ezt várják el azok az állampolgárok, akik adójukkal finanszírozzák a közszolgáltatásokat. A kormánynak ugyanakkor felelőssége, hogy a korszerűbb, kisebb létszámigényű közszolgáltatásból elbocsátottaknak segítséget adjon az elhelyezkedéshez - hangsúlyozta a miniszterelnök-jelölt.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: a most alakuló kormány a társadalmi igazságosságért kíván fellépni, erősítve a munka, a tanulás becsületét.

Kiss Péter kancelláriaminiszter további szakszervezeti felvetésekre reagálva elmondta: készek egyeztetni, hogy miként oldható meg a munkaügyi ellenőrzés hatékonyságának javítása, a szakszervezetek szerepvállalása a társadalombiztosítási alapok felügyeletében, a fogyasztóvédelemben és a felnőttképzésben.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek