kapubanner for mobile

Halálos munkabaleset Mohácson: vizsgálat indult

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Vizsgálatot indított a baranyai kormányhivatal munkaügyi és munkavédelmi szerve, valamint a rendőrség egy a mohácsi farostlemezgyárban történt pénteki halálos baleset miatt.

Papp Judit, a munkaügyi szakigazgatási szerv igazgatója elmondta: egy 53 éves férfi péntek délután hét méter magasan acélgerendát hegesztett egy úgynevezett személyemelő munkaállvány segítségével, beszorult az emelőgép és a fémszerkezet közé, és megfulladt.

Az igazgató hozzátette, az ügyben tanúkat hallgatnak meg, iratokat tekintenek át annak megállapítására, kit terhel a felelősség a történtekért. Megjegyezte: az első vizsgálatok alapján a szerencsétlenül járt munkásnak nem volt a gép kezeléséhez szükséges engedélye.

A rendőrség közölte: a mohácsi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek