Halálra ítélték az adóhivatal volt vezetőjét
Korrupció miatt halálra ítélték a pekingi adóhivatal volt igazgatóját szerdán a fővárosi 1. számú bíróságon; a büntetést két évre felfüggesztették - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
A kínai joggyakorlatban a felfüggesztett halálbünetés lényegében egyenlő az életfogytig tartó szabadságvesztéssel. A 64 éves Vang Csi-pinget (Wang Jiping) bűnösnek találták a közvagyon megkárosításában, sikkasztásban és csúszópénzek elfogadásában, összesen 14 millió jüan (500 millió forint) értékben.
Az ítélet indoklása szerint Vang munkahelyeket "árult" és vállakozókat - pénzért, illetve ajándékok fejében - kedvezményes szerződésekhez juttatott. Az adóhivatal fejeként 2002 és 2009 között törvénytelen úton több mint 4,3 millió jüant (153,6 millió forint) zsebelt be.
Vangot ugyancsak bűnösnek találták egy konkrét sikkasztási ügyben, amelynek során egy 43 éves nővel együttműködve csaknem 10,5 milló jüan (375 millió forint) kormányzati pénzhez jutott 2002 és 2004 között.
Korábbi híradások szerint Vang az adómegállapításhoz szükséges korszerű gépeket vásároltatott hivatalával a piaci árnál magasabban, s a feláron a az értékesítővel osztozott.
Vang tagadta az ellene felhozott vádakat, eddig minden tárgyaláson ártatlannak vallotta magát és egy ízben elmebetegségére hivatkozott. A fővárosi adóhivatal két másik vezetője 2011-ben vesztegetés miatt életfigytig tartó szabadságvesztést, illetve 10 év börtönt kapott.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek